"Jó nőnek lenni az Atomerőműben"
A Fidesz Női Tagozatának elnöksége május 13-án elindult országjáró körútjára, melynek első napján Pakson és Kaposváron járt.
Dátum: 2009-05-14 11:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133536
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:19:17.746090, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Jó nőnek lenni az Atomerőműben" - mondta a Fidesz alelnöke. Mátrai Márta hozzáfűzte, hogy nagyon szimpatikus számára, amit az erőmű a generációk megtartásáért tesz, illetve ahogyan a nőkről, a gyesen, gyeden lévő kismamákról gondoskodik, és segíti őket a munkahelyre való visszatérésben.
A kaposvári program sajtótájékoztatóval kezdődött, ahol Heintz Tamás országgyűlési képviselő is méltatta a Női Tagozat országjárását. Az esti fórumon Szigetvári György, Kaposvár díszpolgára köszöntötte a vendégeket, majd Mátrai Márta beszélt a női hivatásról, illetve a nők szerepéről a családban, munkahelyen és a közéletben. A Tagozat elnöke, Pelczné Gáll Ildikó a június 7-i szavazáson való részvételre buzdított, mert úgy gondolja, hogy "bizalmi szavazás lesz, arról döntünk, hogy megfelelő-e számunkra ez a kormány." Ha elmegyünk, és elég sokan, elég hangosan mondjuk, hogy elég, meg fogják hallani ők is.