Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schmitt Pál beszédének szó szerinti leirata

A Fidesz európai parlamenti választási programjának bemutatásán felszólalt Schmitt Pál.


Dátum: 2009-05-14 13:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133547
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:19:21.153182, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Szeretettel köszöntöm Önöket a Fidesz programkínáló konferenciáján, programbemutató konferenciáján.

Engedjék meg, hogy mindannyiunk nevében tisztelettel köszöntsem Wilfried Martens Urat, az Európai Néppárt elnökét megkülönböztetett tisztelettel köszöntöm Mádl Ferenc Elnök Urat, Elnök Urakat, Diplomáciai Képviselőket, Barátainkat.

Hölgyeim és Uraim!

Azt külön, még egyszer visszatérek rá, hogy az nagy dolog, hogy az Elnök Úr, Wilfried Martens Úr, az Európai Néppárt elnöke itt van velünk, mert hektikus programja van, el tudjuk képzelni, de valahányszor hívjuk, itt van velünk, és segíti a munkánkat, ezt külön köszönöm. Köszöntöm a bennünket interneten nézőket a Fidesz honlapján, számukra is jeltolmács is segít a könnyebb megértésben.

Nos ma egy hosszú és termékeny vitasorozat végére értünk, januártól-áprilisig összesen hét alkalommal hívtunk meg elismert szakértőket, politikusokat, közéleti személyiségeket, a civil szféra résztvevőit, hogy vegyenek részt a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség európai parlamenti választási programjának megalkotásában. Az első rendezvényünkön a gazdasági növekedés, a munkahelyteremtés, a kis- és középvállalkozások támogatás kérdésköre került szóba, az, hogy hogyan hívhatjuk segítségül az Európai Uniót a válságból történő kilábalásból.

A Felelősség címszó alatt rendezett konferenciánkon a jövő nemzedékeiért érzett felelősségünkről, a fenntartható fejlődésről, a természeti örökségünk megőrzéséről, a környezet védelméről esett szó. A Felzárkózás Európája című rendezvényünkön az elszalasztott lehetőségekről, az európai uniós források felhasználásáról, pontosabban fel nem használásáról kaptunk beszámolót a szakértőktől.

Pécsett Páva Zsolt részvételével, akinek erről a helyről is szívből gratulálok, és sok sikert kívánok polgármesterré történő választása elsöprő győzelméhez. A Pécsett megtartott Vidék konferencián a nagyobb városok, a megyei jogú városok fejlődéséről, a magára hagyott vidék problémáiról, illetve a kitörési lehetőségekről tárgyaltunk. Az Esélyteremtés Európája címmel megrendezett eseményen többek között a fogyatékkal élők sorsát tárgyaltuk, esélyeikről beszéltünk, amelyen részt vett, mint ahogy most is részt vesz Dr. Kósa Ádám képviselőjelölt, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének elnöke, szeretettel köszöntelek.

A vitasorozatot záró Összetartozás Európája című konferenciánkon a határon túl élő magyar közösségek képviseletéről, jogvédelméről, autonómia kérdéskörről tárgyaltunk. Tőkés László Püspök Úrral az RMDSZ lista, és Bauer Edit a Felvidéki Magyar Koalíció Pártja listavezetőjének jelenlétében.

Nos a közös munka eredménye, amelyet most Önök is kézbe vehettek magyar és angol nyelven, és ezt illene felmutatnom, de nincs nálam egy, köszönöm, köszönöm.

Tehát a közös munka eredménye a konferenciák végeredménye széleskörű együttműködésen alapuló dokumentum, mely tükrözi a programalkotásba bevont szakemberek véleményét és javaslatait, és amellyel büszkén állunk a magyar emberek elé, bemutatva, hogy mi milyen módon képviseljük a magyar érdekeket, a magyar érdekek képviseletét az Európai Parlamentben. Megragadom az alkalmat, hogy köszönetet mondjak mindazon szakértőnek, tanácsadónak, valamennyi közreműködőnek, akik részt vettek a program megírásában. Ahogy öt évvel ezelőtt, 2004-ben, úgy idén is Martonyi János Úr, illetve Győri Enikő vállalták a legnehezebb feladatot, hogy egységes keretbe foglalják a különböző EU szakterületek tárgyalófejezeteit. Köszönöm szépen Enikő, köszönöm szépen János.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Május 1-jén ünnepeltük Magyarország európai uniós csatlakozásának ötödik évfordulóját, és mint minden ilyen évforduló, lehetőséget ad számvetésre. Az elmúlt öt év Magyarország és a magyar polgárok számára egy kudarccal, és csalódásokkal teli időszak volt. Miközben szomszédaink, és szinte minden, a velünk együtt 2004-ben csatlakozott ország profitált az uniós tagság előnyeiből, nálunk mintha megállt volna az idő. Az egymást követő szocialista, szabaddemokrata kormányok alkalmatlansága, gazdaságpolitikai baklövései azt eredményezték, hogy hazánk számára ma már nem a fejlett nyugati országokhoz történő felzárkózás a cél, egyelőre örülnünk kell, ha utol tudjuk érni a már euróval fizető Szlovákiát és Szlovéniát. Súlyosan érint mindannyiunkat, hogy a hitelét vesztett kormányzat nem képes mérsékelni a nemzetközi gazdasági válság hatásait, hiszen tartalékainkat feléltük, és a kölcsönöket is újabb és újabb hitelek felvételével tudjuk csak visszafizetni. Nem véletlen, hogy Brüsszelben az Európai Unió többi országából jövő képviselőtársaim, parlamenti képviselőtársaim gyakran felteszik a kérdést, hogy valóban Magyarország csak ennyire képes. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség programja bebizonyítja, hogy igen is van alternatíva, hogy van ma egy olyan politikai szövetség Magyarországon, amely készen áll a problémákkal való szembenézésre, és azok hatékony kezelésére. Mi a Fidesz Kereszténydemokrata Néppárt európai parlamenti képviselőjelöltjei, itt vagyunk valamennyien, azt vállaljuk, hogy megalkuvás nélkül képviseljük Brüsszelben és Strassbourgban minden magyar ember érdekét. Ahogy tettük ezt az elmúlt öt éven keresztül. Be fogjuk bizonyítani magunknak is Európának is, hogy Magyarország többre képes.

Hölgyeim és Uraim!

Járom az országot, és a minap valaki felhívta a figyelmemet egy szép japán mondásra, ami úgy szól, hogy a Pirkadat előtti óra a legsötétebb, akkor nincs már az előző este fénye, és még nem dereng semmi, valami ilyen helyzetben vagyunk mi most, de ahogy mindig, minden nap, a legsötétebb pillanatokat is követi a pirkadat, a hajnal.

Nos ennek jegyében köszönöm szépen a figyelmet. Mindenkinek köszönöm a közös munkát. Engedjék meg, hogy felkérjem Elnök Urat, Wilfried Martens Urat beszéde megtartására.

Kapcsolódó elemek