A szavazólapon a Fidesz-KDNP az első
Kisorsolta az Országos Választási Bizottság (OVB) csütörtöki ülésén, hogy a június 7-ei európai parlamenti (EP) választáson a pártok listái milyen sorrendben szerepeljenek a szavazólapon.
Dátum: 2009-05-15 07:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133573
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:19:29.756714, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A sorrendet Ivancsics Imre, az OVB parlament által választott állandó tagja, a tesület korelnöke sorsolta ki: egy urnából kihúzta előbb a párt nevét, majd a sorszámát jelölő cédulát.
A szavazólapon az első helyen a Fidesz-KDNP közös lista szerepel majd, ezt az SZDSZ, az MCF Roma Összefogás Párt, a Magyar Kommunista Munkáspárt (Munkáspárt), az MSZP, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Lehet Más a Politika és a Humanista Párt (LMP-HP) közös listája követi, és az MDF listája zárja.
A szavazólapon szerepel a pártok emblémája, a karika, amelynek beikszelésével a szavazat elhelyezhető, a párt bíróságon bejegyzett neve és rövidítése, valamint a 22 (vagy annál kevesebb) jelölt neve. A szavazólapon egymás mellett szerepel a nyolc pártlista, így a szavazólap széles lesz: mintegy másfél fekvő A4-es papír méretű. A boríték mérete azonban változatlan lesz, így a szavazólapot legalább háromszor kell összehajtani, hogy beleférjen.
Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda vezetője az ülésen elmondta: a szavazólapokat biztonsági elemekkel látják el, így azokat szabad szemmel nem látható uv-festékkel, valamint mikroírással jelölik meg.