Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A munkahelyteremtés jelent kiutat a válságból

Nem a megszorítás, hanem a munkahelyteremtés jelent kiutat a jelenlegi gazdasági válságból - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelényben tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2009-05-15 07:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133574
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:19:30.093015, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A gazdaság élénkítésének elengedhetetlen feltétele az új munkahelyek létesítése - fogalmazott a fideszes politikus, megemlítve: az unió országai között nálunk talán a legalacsonyabb a foglalkoztatási ráta.

A legfontosabb feladat éppen ezért az új munkahelyek teremtése, hogy az aktív munkavállalók minél nagyobb hányada bekapcsolódhasson a gazdaság vérkeringésébe. A borsodi térségben ez még inkább elsődleges, mint máshol - tette hozzá, megjegyezve: az elmúlt hét év nem erről szólt, hiszen utoljára 1992-ben volt ilyen magas a munkanélküliségi ráta.

A frakcióvezető azt mondta: több mint tíz éve volt ilyen alacsony a foglalkoztatási ráta Magyarországon, és több mint 15 éve volt ilyen sok a regisztrált munkanélküli, mint mostanság. Ezek ismeretében mondhatjuk, "ott kell kezdenünk, mint a kilencvenes évek közepén" - utalt a foglalkoztatási és munkanélküliségi helyzetre Navracsics Tibor.

A szocialista-liberális kormányzás hét éve alatt több mint egy "Miskolc népességének meghaladó mértékben nőtt a munkanélküliek száma", most 220 ezerrel több munkanélküli van, mint 2002-ben volt - mondta. Megjegyezte azt is: a Fidesz azt vállalta programjában, hogy az elkövetkező tíz évben egymillió munkahelyet hoz létre, részben a gazdaság kifehérítésével, részben pedig új beruházásokkal.

A Fidesz célja az, hogy az uniós források átcsoportosításával újabb lehetőséget adjon a kis- és középvállalkozásoknak, azért is, hogy megerősödjenek, és azért is, hogy új munkahelyeket teremtsenek - mondta Navracsics Tibor.

Kapcsolódó elemek