Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Illegális hulladéklerakók felszámolása a Tisza vízgyűjtőjén

Közös szlovák, ukrán, román, magyar program indul a Tisza vízgyűjtőjén található hulladéklerakók felszámolására, a több évig tartó munkához uniós forrásokat is igénybe vennének.


Dátum: 2009-05-15 08:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133584
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:19:33.215406, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kezdeményezés egyik célja a vizek hullámtereiben található illegális lerakók felszámolás egyszer és mindenkorra, emellett azonban a lakosság szemléletében is változást kell elérni. Az azonnali intézkedések mellett oktatással, neveléssel, a környezettudatos életmódra szoktatással érhető el, hogy az illegális hulladéklerakók ne képződjenek újra.

A program megvalósításához hamarosan uniós források is elérhetőek lesznek. A munkálatok tervei egy éven belül elkészülhetnek, s a következő esztendőben elindulhat az illegális lerakók felszámolása. A tervezést tízmillió forintos nagyságrendűre, a kivitelezési munkák költségeit pedig több milliárd forintra becsülték.

A háromnapos tanácskozás témái közül kiemelkedik a vízgazdálkodási kérdések fontossága is. A magyar és a román fél közel került a küszöbértékek meghatározásához, vagyis annak rögzítéséhez, mekkora az a legkisebb vízhozam, melyet a felvízi ország Románia köteles átvezetni Magyarországra.

Dan Carlan, a bukaresti Környezetvédelmi Minisztérium államtitkára leszögezte, az elmúlt egy évben nem történt határon átterjedő hatással járó rendkívüli szennyezés a határvizeken, illetve a határ által metszett folyókon. A rendszeres mérések szerint a határvizek minősége javuló tendenciát mutat. Az államtitkár hangsúlyozta, Románia minél tisztábban vezeti át vizeit Magyarországra, annál tisztábban, szennyezésmentesen kaphatja vissza a Dunán keresztül.

Kapcsolódó elemek