Lövöldöző kormányőr
Dátum: 2009-05-15 11:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133595
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:19:36.678630, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendőrségen és különösen a Köztársasági Őrezreden belüli aggasztó állapotokat jól mutatja a mai eset, amelynek során egy vétlen állampolgár megsérült a kormányőrség egyik tagjának vélhetően jogszerűtlen fegyverhasználata miatt. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az Őrezred parancsnoka, Dobozi József korábban a rossz emlékű Rebisz vezetője volt. A Fidesz a mai eset, és általában az emberek biztonságérzetének drámai romlása miatt fontosnak tartja a rendőrség szakmai, morális és vezetői megújítását, amelyhez haladéktalanul hozzá is lát, amint az emberektől a soron következő választásokon felhatalmazást kap.
Lázár János,
a Fidesz rendvédelmi munkacsoportjának vezetője