A rendőrség megújítása mellett a Fidesz
A rendőrségen és különösen a Köztársasági Őrezreden belüli aggasztó állapotokat jól mutatja a mai eset, amelynek során egy vétlen állampolgár megsérült a kormányőrség egyik tagjának vélhetően jogszerűtlen fegyverhasználata miatt - reagált a Fidesz arra, hogy egy fegyverét jogszerűtlenül használó kormányőr ma reggel megsebesített egy vétlen járókelőt Budapesten.
Dátum: 2009-05-15 11:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133597
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:19:37.373480, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Önkormányzati Minisztérium épületénél történtekkel kapcsolatban Lázár János, a Fidesz rendvédelmi munkacsoportjának vezetője közleményében arra hívja fel a figyelmet, "hogy az Őrezred parancsnoka, Dobozi József korábban a rossz emlékű Rebisz vezetője volt".
A Fidesz a mai eset, és általában az emberek biztonságérzetének drámai romlása miatt fontosnak tartja a rendőrség szakmai, morális és vezetői megújítását, amelyhez haladéktalanul hozzá is lát, amint az emberektől a soron következő választásokon felhatalmazást kap - szögezi le Lázár János.