A Fidesz nyitott az egyeztetésre
A Fidesz nyitott az egyeztetésre a képviselői költségtérítésről, és minden olyan megoldást elfogadhatónak tart, amellyel nem emelkedik a képviselők tiszteletdíja - mondta Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese az MTI-nek annak kapcsán, hogy az MSZP az alkotmányt is módosító törvényjavaslatot nyújtott be az ügyben.
Dátum: 2009-05-15 14:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133606
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:19:40.448854, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Répássy Róbert az MTI-nek azt mondta, hogy még nem alakították ki álláspontjukat a szocialista javaslatról, de a Fidesz nyitott az egyeztetésre. Ha lesz bármilyen tárgyalás az ügyben, akkor ezen a Fidesz részt vesz, és megismétli korábbi javaslatát, miszerint a 2002-es javadalmazáshoz kell visszatérni, mind az állami vezetők, mind a képviselők tekintetében - tette hozzá a fideszes politikus. Mint mondta, minden olyan megoldást elfogadhatónak tartanak, ami nem jár a képviselői tiszteletdíj emelésével.
Répássy Róbert hangsúlyozta: súlyos tévedés, ha az MSZP azt gondolja, hogy a képviselői költségtérítés ügyében kiírt népszavazást megakadályozhatja egy ilyen javaslat, a referendumnak ugyanis elsőbbsége van.