Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A hülyeség - ha fájna, 2003. április 15.

A Magyar Nemzet keddi számában Pilhál György rátapintott arra, ami szívünknek oly fájdalmasan kedves.


Dátum: 2003-04-15 11:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9384
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:13:06.787441, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Medgyessy Péter miniszterelnök szerepelt tegnap a televízióban. Engem fel szokott dobni az ilyesmi, Chaplin-, Latabár-, Stan és Pan-filmeknél szoktam hasonlókat érezni, rohanok a készülék elé, felborítva fotelt, szamovárt, nagymamát, áthágva a kulturált viselkedés EU-normáit, a lényeg annyi, le ne maradjak a nagy nevettető műsoráról.

Jó volt a tegnapi attrakció is, habosra kacagtam magam.

Két mondat az emelkedett államférfi expozéjából: "Szóval hadd mondjam, azért ugye az, hogy választás választást követ, az nem a mi bűnünk, hanem az élet rendjéből adódik, tehát ez ellen nem tudunk mit tenni..."

Míg elemezni tetszenek a veretes szöveget, idemásolom a másik Medgyessy-gondolatot is (ez még jobb): "Én nagyon tisztelem az orvosokat, de Magyarországon hála istennek több a beteg, mint az orvos..."

Utóbbiak közül valaki megnézhetné a munkájában megfáradt kormányfőt.

Ha én lennék a szocialista párt, illetőleg a kormány kampányfőnöke, kevesebbet szerepeltetném a nyilvánosság előtt Medgyessy Pétert, már csak a saját érdekében is. Hogyan is írja a költő? "Ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez! / Nagy munkát vállal az magára..." S a többi."

Pilhál György írása a Magyar Nemzetben, 2003. április 15., 7. oldal

Kapcsolódó elemek