Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Ez olyan biztos, mint ahogy én most itt állok"

Az európai parlamenti választáson nemcsak a képviselők személyéről, hanem egyúttal az ingatlanadó jövőjéről is érdemes szavazni - mondta Orbán Viktor a Polgári Szociális Bázis szombati rendezvényén. Hozzáfűzte, az ingatlanadó szimbóluma annak a korszaknak, amelyben élünk és a Fidesz el fogja törölni akkor, ha a következő választásokig bevezetnék. "Ez olyan biztos, mint ahogy én most itt állok" - fogalmazott.


Dátum: 2009-05-16 18:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133654
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:19:55.588623, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz elnöke úgy látja, két okból - az elszámoltatás, valamint az esetleges alkotmánymódosítás problémája miatt - a "másik oldalon prüszkölnek" attól, hogy a jobboldal túl nagy felhatalmazással bírjon. Kifejtette azonban, hogy az elszámoltatás a demokrácia része. 2002-ben a polgári kormányt is elszámoltatták. Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy feltételezett ügyek miatt, száznegyven kormányzati vizsgálatot indítottak ellenük. A parlamenti túlhatalmat illetően pedig arra mutatott rá, hogy a baloldalnak is volt már kétharmada. Lényegében hatvan év óta, nyolc év megszakítással mindig a baloldal kormányzott - hívta fel a figyelmet a Fidesz elnöke.

Orbán Viktor a pécsi polgármester-választás üzenetéről is beszélt, amely lényege, hogy van értelme elmenni szavazni. "Akik változatni akarnak, nem is tehetnek mást" - mondta. Úgy véli az, hogy Pécsett valószínűleg a magukat baloldalinak gondoló, vagy megszokásból az MSZP-re szavazó emberek a változásra szavaztak, azt jelenti, hogy elegük van.

Aláhúzta, június hetedikén mindenkire szükség van, a legszegényebb és legelesettebb emberekre is, mert ha nem élnek a változtatás lehetőségével a Fidesz nem tudja őket kisegíteni a bajból. Nem mindegy ugyanakkor, melyik párt mellett döntenek. Orbán Viktor ezért hangsúlyozta, azért a polgári pártot támogassák, mert erős Magyarországhoz egy erős kormány kell, amely alapja az erős parlamenti többség. Mint mondta: "másra is lehet, de csak a Fideszre érdemes" szavazni.

Fontosnak tartotta kiemelni: a köztársaságot nem tőlük, hanem a szélhámos milliárdosoktól kell félteni, azoktól "akik bohóctréfát csinálnak a közjóra épülő köztársaság eszméjéből". Orbán Viktor ezért kijelentette: amennyiben elegendő felhatalmazást kapnak, mind a demokráciát, mind a köztársaságot meg fogják erősíteni.

A Fidesz elnöke elfogadhatatlannak nevezte a kormány szemléletét, amely a családokat hibáztatja a kialakult helyzetért. Azok az emberek is megérdemlik a tiszteletet és elismerést, akik ellátásból élnek - mondta, hozzátéve: kijár nekik az "emberi méltóság tisztelete", amelyet meg kell védeni június hetedikén.

Elmondta, a Polgári Szociális Bázis rendezvényére azért gyűltek össze, hogy megpróbálják a Fideszt a szociális munka szolgálatába állítani. Miután a jelenlegi helyzet tarthatatlan, ezért egy a szociális ügyekkel foglalkozó, szövetségen belüli hálózatot kívánnak létrehozni. Csak az önkormányzatok, csak az állami és a már létező karitatív intézmények nem elégségesek ahhoz, hogy a Magyarországot fenyegető szociális katasztrófát elhárítsák - tette hozzá. Mint fogalmazott: nem akar látni több megfagyott embert, híreket hallani arról, hogy gyermekek éheznek, hogy családosoknak nincs hol álomra hajtani a fejüket.

Kiemelte, hogy a Fidesz egy olyan kiterjedt szövetség, amely megtalálható az ország 3 200 településéből szinte mindenhol. Amikor egy ország és személy szerint az emberek bajban vannak, vétek csak politikai célokra használni egy ilyen erőt - húzta alá, hozzátéve: a polgári párt erkölcsi kötelességének tekinti, hogy szociális feladatokat is vállaljon. A párt elnöke kifejezte, hisz abban, hogy kitartó munkával és összefogással Magyarország a 21. századi Európához méltó ellátást tud biztosítani azoknak, akik ma erre önerőből nem képesek.

Kapcsolódó elemek