Az aktivitást kell ösztönözni
Páva Zsolttal, Pécs új polgármesterével találkozott Járóka Lívia vasárnap, miután Alsószentmártonban látogatást tett a Kis Tigris Gimnáziumban, illetve a Szent Márton Katolikus Óvodában. A néppárti képviselőnő többek között ismertette a Fidesz szerdán nyilvánosságra hozott európai parlamenti választási programját is - írta Járóka Lívia közleményében.
Dátum: 2009-05-17 15:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133662
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:19:58.173321, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Járóka Lívia a délelőtt folyamán Antonio De Blasio európai parlamenti képviselővel közösen meglátogatta az alsószentmártoni Kis Tigris Gimnáziumot és Szakiskolát, ahol a roma gyerekek oktatási helyzetéről és kilátásairól beszélgetett a tanulókkal és pedagógusokkal. A képviselőnő elmondta, hogy a megfelelő iskoláztatáshoz való egyenlő hozzáférés kulcsfontosságú a romák integrációjában, és hangsúlyozta az integrált oktatás jelentőségét. Mint mondta, a kutatók egybehangzó megállapításai szerint a megfelelő pedagógiai támogatással kísért integrált oktatás a roma tanulók teljesítményét javítja, a nem roma tanulók teljesítményét pedig nem rontja.
Járóka ezt követően a Lankó József plébános vezetésével működő Szent Márton Katolikus Óvodát kereste fel, ahol a korai fejlesztés jelentőségéről beszélt az ott dolgozókkal, majd méltatta az egyház szerepét a befogadó közösségek építésében, illetve a hátrányos helyzetű gyerekek oktatása terén tett erőfeszítéseiket - írja a közlemény.
Délután a képviselőnő Páva Zsolttal, Pécs újonnan megválasztott fideszes polgármesterével tárgyalt, ahol ismertette a Fidesz-MPSZ szerdán bemutatott európai parlamenti programjának romákra vonatkozó pontjait. A közleményben írtak szerint a megbeszélésen a képviselőnő hangsúlyozta, hogy olyan foglalkoztatási és szociális ellátó rendszert kell kialakítani, amely elsősorban az aktivitást ösztönzi, valamint egyidejűleg képes kezelni a munkanélküliségből és a szociális helyzetből fakadó hátrányokat. Egyetértettek abban is, hogy szükség van a területfejlesztési beruházásokhoz kapcsolódó, nagy volumenű közmunkaprogramokra. Járóka kiemelte, hogy szociális alapszolgáltatásként ellátott falu- és tanyagondnoki rendszert kell kiépíteni a hátrányos helyzetű, szolgáltatáshiányos településeken, illetve támogatni kell a családi és kistermelői gazdaságok kialakítását.
A képviselőnő arról is szólt, hogy meg kell fontolni a műveletlen, parlagon hagyott földek alternatív felhasználását is, például környezetvédelmi, turisztikai és a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos fejlesztések révén.