Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bohózat, ami az ingatlanadó körül zajlik


Dátum: 2009-05-17 16:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133669
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:20:00.359507, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bohózatnak nevezte az APEH volt elnökhelyettese az ingatlanadó körüli fejleményeket. Vámosi-Nagy Szabolcs emlékeztetett: előbb bevezették, majd visszavonták az értékalapú adót. Később újra egységes és kötelező adóról volt szó, most pedig luxusadóról, 100 millió helyett 30 millió forintos értékhatárral.

A szakértő azt végképp kezelhetetlennek tartja, hogy a forgalmi érték alapján vetnék ki az adót, mert egy ingatlannak annyi forgalmi értéke van, ahányan értékelik.

Az ingatlanadó négyzetméter-alapon való kivetését László Csaba volt pénzügyminiszter sem tartja szerencsésnek, mert az ingatlanok értéke most annyira eltérő, hogy egyes esetekben túladóztatnának, más esetekben pedig túlságosan alacsony lenne a teher.

A szocialisták viszont elégedettek

Az MSZP-képviselők sajtóhírek szerint megkönnyebbüléssel fogadták, hogy nem kell a nevüket adni az általános ingatlanadó bevezetéséhez, a tervek kidolgozatlansága és a kapkodás miatt viszont többen aggódnak.

A Hírszerző internetes portál kormányzati forrásból úgy tudja: a kabinet célja, hogy minél előbb bevezessék az új terhet, nem baj, ha utólag változtatni kell rajta. A szocialisták csütörtöki frakcióülésén nem derült ki, hogy miből fedezik a tervek megváltoztatásából adódó különbözetet. Azzal ugyanis, hogy csak a 30 millió feletti ingatlanok után kell fizetni az adót, a korábban tervezett 110-120 milliárdos bevétel helyett elemzők szerint ennek alig fele, 50 milliárd folyna be jövőre a költségvetésbe.

A hiányzó pénzt a Hírszerző információi szerint az igazgatási és az önkormányzati költségekből akarják kitermelni.

Kapcsolódó elemek