Kovászna megyében kampányol Orbán Viktor
A romániai Kovászna megyében kampányolnak a júniusi európai parlamenti választás előtt az erdélyi Magyar Összefogás jelöltjei és Orbán Viktor, a Fidesz elnöke.
Dátum: 2009-05-18 12:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133703
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:20:12.293028, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hétfőn a Magyar Összefogás, vagyis a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közös jelöltjei Nagybaconban (Batanii Mari) és Baróton (Barault) tartanak lakossági fórumot. A lista vezetője Tőkés László, Királyhágó-melléki püspök, az EMNT elnöke.
Szerdán a kézdivásárhelyi református templomban lesz találkozó, majd Sepsiszentgyörgyön tartanak nagygyűlést. Ezen a két rendezvényen a Magyar Összefogás jelöltjei mellett jelen lesz Orbán Viktor is - olvasható a Háromszék című sepsiszentgyörgyi napilap internetes oldalán.