Szánalmas szemfényvesztés Bajnai bejelentése
Szánalmas szemfényvesztés Bajnai Gordon hétfői bejelentése az állami tulajdonú társaságok igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjainak tiszteletdíjáról - mondta Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője hétfőn Budapesten.
Dátum: 2009-05-18 13:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133705
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:20:12.968232, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szánalmas szemfényvesztés Bajnai Gordon bejelentése: a miniszterelnök valójában arról beszélt, hogy rosszul vezetett, az állam számára veszteséget termelő állami cégek vezetői a magyar átlagbér tízszeresét fogják keresni a következő időszakban - mondta a szóvivő. A politikus kiemelte azt is: elfogadhatatlan az a kormányzati hozzáállás, amely semmit nem mond a prémiumok csökkentéséről, egyáltalán nem foglalkozik az állami cégek igazgatósági és felügyelőbizottsági tagságának mesterségesen felduzzasztott létszámával - tette hozzá. Ebben a kérdésben kizárólag a Fidesz korábban benyújtott két indítványa hozhat megnyugtató megoldást: az átlagbér szintjére kell csökkenteni az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok fizetését, emellett a létszámukat a törvény által meghatározott minimális három főre kell csökkenteni - hangsúlyozta Szijjártó Péter.
Az MTI azon kérdésére, vajon az állami cégvezetői bérek radikális csökkentésével nem kell-e attól tartani, hogy a tehetségesebb vezetők a versenyszférában folytatják pályájukat, a szóvivő azt mondta: "a jó szakemberek vezessék jól a cégeket, és akkor nyilván a kérdés kevésbé fog felmerülni". Bajnai Gordon hétfőn jelentette be: azt kérte a nemzeti vagyonkezelőtől, hogy 50 százalékkal csökkentse az állami tulajdonú társaságok igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjainak tiszteletdíját. A miniszterelnök azt is kérte, hogy a vagyonkezelő a menedzser vezetők fizetését havi kétmillió forintban maximálja.