Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Káosz az egészségügyben - a kormányzati reformok miatt

Önnek mi lenne a véleménye kormányról, ha a gyermeke kórházba kerülése után kiderülne, hogy a kormányzati reformok miatt gyermekének nincs elintézve a biztosítása, és emiatt a műtétjét is el kell halasztani? - fordult Hiller István oktatási miniszterhez interpellációjában Révész Máriusz.


Dátum: 2009-05-18 14:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133715
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:20:16.361631, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Káosz az egészségügyben - a kormányzati reformok miatt (Révész Máriusz)

Néhány hete egy ismerősöm családjában az egyik gyerek - aki főiskolai hallgató - megbetegedett, kórházi beavatkozásra volt szükség. A szülők döbbenten szembesültek azzal, hogy a gyermeküket nem tartják nyilván a biztosítottak között. A kórházban lévő gyermekük látogatása mellett, néhány napig rohangálniuk és telefonálgatniuk kellett, hogy rendbe rakják gyermekük társadalombiztosítását - fogalmazott interpellációjában Révész Máriusz. Kiemelte: ez nem az ő dolguk lett volna. Azon pedig végképp felháborodtak, amikor azzal "vigasztalták" őket, hogy már sokan jártak így, mivel nem egyedi adminisztrációs hibáról van szó, hanem az egész minisztériumi rendszer rosszul működik - tette hozzá a képviselő.

A fideszes politikus emlékeztetett: 2008 végéig a felsőoktatási intézmények jelentették a társadalombiztosításnak a biztosítottak körét. Januártól azonban a TB-törvény változásával az intézmények a minisztérium intézményének, az Oktatási Hivatalnak jelentik a biztosítottakat, amely ezeket az adatokat a Felsőoktatási Nyilvántartási Rendszerben kezeli, és továbbítja a TB-nek. Felsőoktatási források szerint elég sok a gond a társadalombiztosítási rendszerbe történő bejelentéssel. Az Oktatási Hivatal egyik vezetője nemrég egy tanácskozáson ismerte el, hogy mostanában vették észre, hogy a Felsőoktatási Nyilvántartási Rendszer nem működik, mert a rendszer nem fogadja az adatok egy részét, így ők ezeket nem is tudják továbbítani a TB-nek.

"Összefoglalva sikerült tönkretenniük, ami eddig működött. Valószínűleg még jó sok pénzbe is került" - húzta alá Révész Máriusz, majd folytatta: több felsőoktatási intézmény, amelyik rádöbbent, hogy a hallgatóinak a törvény ellenére nincs nyilvántartva a biztosítása, közvetlenül lépett kapcsolatba a TB-vel és próbálta elintézni a problémát.

Adminisztrációs hibák bárhol előfordulhatnak, ahol nagy mennyiségű adattal dolgoznak. Itt

azonban ennél sokkal többről van szó - mondta.

"Önnek mi lenne a véleménye kormányról, ha a gyermeke kórházba kerülése után kiderülne, hogy a kormányzati reformok miatt gyermekének nincs elintézve a biztosítása, és emiatt a műtétjét is el kell halasztani? Ki a felelős azért, hogy a Felsőoktatási Nyilvántartási Rendszer nem működik rendesen? Mikorra lesznek képesek kijavítani a hibákat, mikortól lesz rendben a felsőoktatási hallgatók biztosítása?" - fordult a képviselő Hiller István oktatási miniszterhez.

Hiller István válaszában közölte: a reformra a "TB-potyautasok" kíszűrése miatt volt szükség. Voltak ugyan fennakadások, de a rendszer működik, az adatok feltöltése folyamatban van. Sajnos több egyetem késlekedik az adatok jelentésével, ez azonban nem a mi hibánk - jelentette ki.

Révész Máriusz a miniszter válaszát nem fogadta el. Hogy lehetnének az egyetemek a hibásak? Hiller István elfelejti, hogy a szocialisták reformja előtt a rendszer működöképes volt - fogalmazott. Másrészről szép dolog, hogy "feltöltés alatt állnak az adatok" így május közepe táján, azonban ezt már januárban meg kellett volna kezdeni - tette hozzá.

A kormányt támogató parlamenti többség elfogadta az oktatási miniszter válaszát.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3729, 'source_type': 'media', 'source_id': 3051, 'target_type': 'article', 'target_id': 90098, 'relation_type': 'describes'}