A hitel ellenére még nagyobb a baj!
A GDP 82,7 százalékára emelkedett az államháztartás bruttó adóssága, ami azt mutatja, a kormány értelmetlen áldozatvállalásra kényszerítette az embereket.
Dátum: 2009-05-18 15:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133722
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:20:18.900932, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A GDP 82,7 százalékára emelkedett az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága ez év március végéig a tavaly év végi 73 százalékról - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján hétfőn. Oszkó Péter pénzügyminiszter az IMF küldöttséggel közös hétfői sajtótájékoztatóján pedig azt jelentette be, hogy az államháztartás hiánya az idén a GDP 3,9 százaléka lehet, a GDP 2009-ben 6,7 százalékkal csökkenhet.
Mindez azt mutatja, hogy a hitel felvétele és elköltése sem tudta megakadályozni, hogy Magyarország még rosszabb helyzetbe kerüljön - kommentálta a friss adatokat újságírók előtt Varga Mihály. Mint fogalmazott, láthatólag elhibázottak voltak az elmúlt időszak megszorításai, és a kormány értelmetlen áldozatvállalásra kényszerítette az embereket.
Gazdaságpolitikai változásra van szükség minél előbb - jegyezte meg a honatya, aki újságírói kérdésre reagálva kifejtette: az MSZP politikája először egyensúlyra koncentrál, ami növekedést eredményezhet a jövőben, a Fidesz azonban növekedésre helyezi a hangsúlyt, amivel el lehet érni az egyensúlyt is.