Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hosszú nyári szünetet tarthat a Fővárosi Közgyűlés

A fővárosi önkormányzatnál vizsgálják annak a lehetőségét, hogy augusztus végéig már csak egyszer, június elején tartana ülést a Fővárosi Közgyűlés - tudta meg az MTI hétfőn városházi forrásokból.


Dátum: 2009-05-19 01:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133748
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:20:27.924171, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tájékoztatásuk szerint a május végi közgyűlés már biztosan elmarad, mivel kérdéses, hogy addig az MSZP új képviselője átveheti-e mandátumát. Kivágó Iván Györgyné múlt pénteken mondott le képviselőségéről, amit 12 napig töltött be. Utódját szerdán jelöli meg az MSZP budapesti vezetése. A Főpolgármesteri Kabinet hétfői ülésén elhangzott, a városvezetés arra számít, hogy valaki valamiért biztosan kifogást nyújt be, így a május utolsó csütörtökére tervezett soros közgyűlésen nem lenne meg az MSZP-SZDSZ-koalíció egyfős többsége. Egy héttel később azonban, akár már június 3-án esküt tehet az új MSZP-képviselő, aki várhatóan Bihary Gábor lesz. A közgyűlés időpontját még nem határozták meg várhatóan 3. és 5. között lesz.

A Fővárosi Közgyűlés a korábbi években június végén tartotta a nyári szünet előtti utolsó, és augusztus végén a nyári szünet utáni első ülését. Az MTI információi szerint június végére több szocialista is szabadságot jelzett, emiatt a városvezetés azt vizsgálja, hogy a június első hetére előrehozhatók-e a napirendi témák. Erre utaló felvetések hangzottak el a főpolgármesteri hivatal ügyosztályvezetőinek hétfői értekezletén is.

A Fővárosi Közgyűlés szervezeti szabályzatát ebben az önkormányzati ciklusban úgy módosította az MSZP-SZDSZ-többség, hogy évente legalább hat közgyűlést kell tartania, s ez az idén már megvolt. Korábban július kivételével minden hónap végén ülésezett a közgyűlés.

Az MTI értesülései szerint a városvezetés számít arra is, hogy a Tarlós István által vezetett Fidesz-KDNP-frakciószövetség még az európai parlamenti választás előtt, a június eleji közgyűlésen ismét kezdeményezi a Fővárosi Közgyűlés feloszlatását, amit április végén, amikor a közgyűlés két oldalának létszáma megegyezett, egyszer már megtett.

Tarlós István egyébként egy hétvégi nyilatkozatában már kilátásba helyezte, hogy ismét kezdeményezni fogják a közgyűlés feloszlatását. Ha a közgyűlésben ismét meglesz a koalíciós többség, elég, ha közülük ketten hiányoznak, s a teljes létszámban szavazó ellenzék keresztülviheti a feloszlatásra vonatkozó indítványt - közölte az ellenzéki politikus a Népszavával. A hatályos törvényi szabályozás és a közgyűlés szervezeti szabályzata szerint azonban a lényeges kérdésekben, mint például a közgyűlés feloszlatása, minősített szavazattöbbség kell. A Fővárosi Közgyűlésben ehhez 34 szavazatra van szükség, ennyivel pedig a 33 tagú ellenzék nem rendelkezik, még akkor sem, ha két koalíciós képviselő hiányozna az ülésről.

Kapcsolódó elemek