Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megfenyegették a Kapos TV stábját

Egy feldühödött család elkergette a kaposvári bíróság épülete elől a Kapos Televízió munkatársait, akik az ottani eseményekről, a televízió egy korábbi anyaga óta "Cseri úti királyokként" ismertté vált fiúk előzetes letartóztatásba helyezéséről akartak tudósítani.


Dátum: 2009-05-19 02:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133757
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:20:30.794988, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rendőrség bekérte a vasárnap készült felvételeket arról, hogy a Kapos Televízió munkatársait megtámadták, nem engedték forgatni - mondta el Katona József, a televízió igazgatója hétfőn az MTI-nek.

Mint arról beszámolt, a tévéseket a három, csoportosan elkövetett rablással gyanúsított kaposvári fiatal - két 15 éves és egy 14 éves fiú - rokonai megfenyegették és elzavarták.

A fiúkat egyébként azzal gyanúsítják, hogy egy kislánynak azt ígérték, eladnak neki egy mobiltelefont, ám ehelyett erőszakkal elvették kilencezer forintját. Azért helyezték őket előzetes letartóztatásba, hogy ne befolyásolhassák a tanúkat.

Karsai Kornél, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI érdeklődésére elmondta: az ügyben garázdaság miatt ismeretlen tettes ellen indítottak eljárást.

Kapcsolódó elemek