Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány semmit nem tett a lakótelepen élők érdekében

A lakótelepek olyan energetikai helyzetben vannak, ami egy folyamatos, ütemes, kiszámítható, állandó pályázati rendszert igényelt volna - emelte ki László Tamás keddi sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2009-05-19 15:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133803
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:20:45.848049, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: A kormány semmit nem tett a lakótelepen élők érdekében (László Tamás)

László Tamás, a Fidesz lakótelepen élők munkacsoportjának vezetője sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a keddi kormányszóvivői tájékoztatón Varga Zoltán miniszter "már nagyon régóta várt" bejelentést tett: újabb tizenötmilliárd forint jut a panelprogramra.

László Tamás tájékoztatóján kiemelte: 2003 óta a gáz- és távhődíjak 3,2-szeresére emelkedtek, idén télen nem volt ritka a 30-40, sőt 50 ezer forintos távhőszámla. "Azt látjuk, hogy az energiabomba felrobbant, a szociális bomba pedig ketyeg, és az is eléggé robbanás előtt áll a lakótelepeken" - fűzte hozzá.

A gáz- és távhő-kompenzációt először harmadára csökkentették, majd el is fogják venni - folytatta, megjegyezve: azt látjuk, hogy az MSZP-SZDSZ-kormány minden eddiginél súlyosabb megszorító csomagot zúdít a magyar társadalomra, ezen belül különös mértékben a lakótelepen élőkre.

A rezsiszámlák és energiaköltségek hihetetlen emelkedése mellé azt kapták, hogy a távhő- és gázkompenzáció elvész, a nyugdíjak csökkennek - húzta alá, hozzátéve: a lakótelepen élő jellemző társadalmi csoportok hihetetlen mértékben rosszul járnak.

A panelprogramról szólva elmondta: a 2006-ban indult pályázat volt az utolsó, amit lezártak, 2007-ben nem írtak ki pályázatot - abban az évben, mikor 50 százalékkal növekedtek a távhődíjak. A 2008 januárjában kiírt pályázatoknak az elbírálása folyik még - tette hozzá.

"Tavaly év végén mintegy 4,5 milliárd forintról szóló döntés született, most született 15 milliárdról szóló döntés, és még mindig 10-11 milliárd forintnyi pályázatnak az elbírálása várat magára. (...) 2008. január, és most tartunk 2009. év közepén, és azt ígérik, hogy hát majd a még hátra lévő pályázatokat még ebben a félévben le fogják zárni" - fejtette ki a fideszes szakpolitikus, hozzátéve: és amikor rákérdeztek, hogy új pályázatok kiírására mikor kerül sor, erre a miniszter már nem is tudott semmit sem mondani.

A lakótelepek olyan energetikai helyzetben vannak, ami egy folyamatos, ütemes, kiszámítható, állandó pályázati rendszert igényelt volna, hogy az itt élő kiszolgáltatott és védtelen emberek valami módon a lakáskörülményeikből adódó terhek ellen védekezni tudjanak - mutatott rá László Tamás. "Ehhez képest ugye láttuk a trendet, most diadaljelentésként mondja Varga Zoltán miniszter úr, hogy újabb 15 milliárd forint jut a panelprogramra" - fogalmazott a politikus. És ráadásul azt látjuk - folytatta -, hogy a mostani pályázatokból a lakóközösségek, társasházak, lakásszövetkezetek legkorábban 2011-12-ben juthatnak hozzá a pályázati pénzhez.

Mint fogalmazott, a 2006-2010-es ciklust kibekkelte a kormány, gyakorlatilag semmit nem tett a lakótelepen élők érdekében.

"Mit tesz az, aki lassan ad, és ráadásul nem is teljesíti a maga ciklusában az ígéreteket a súlyosan rászoruló társadalmi csoportok számára? Én azt hiszem, hogy ez nem minősül másnak, mint cserbenhagyásnak. Ha nagyon durván fogalmaznék, akkor azt mondanám, hogy az MSZP-SZDSZ-kormány cserbenhagyásos gázolásban részesítette a lakótelepen élő százezreket" - jelentette ki végül László Tamás.

Arra a kérdésre válaszolva, ha 2010-ben nyer a Fidesz, akkor jövőre kiírnak-e pályázatot, László Tamás leszögezte: egészen biztos. Mint mondta, a mostaninál sokkal megalapozottabb és minőségibb pályázatokat fognak kiírni. "Mi úgy gondoljuk, hogy a lakótelepen élők szociális helyzete, az az energetikai helyzet, amiben a lakótelepek vannak, az egy nemzetstratégiai hozzáállást igényel, tehát egészen biztos, hogy a lakótelepen élők számára lesznek pályázatok" - mondta el.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1377, 'source_type': 'media', 'source_id': 3064, 'target_type': 'article', 'target_id': 90144, 'relation_type': 'describes'}