Nyárra összeomlik a főváros
Újabb káosz lesz Budapesten: mesterséges dugókat, korlátozásokat létrehozva kényszerítenék kerékpárra, villamosra, autóbuszra az autósokat.
Dátum: 2009-05-20 09:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133841
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:20:58.110435, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tovább fokozná a közlekedési káoszt Budapesten a főváros vezetése. A legújabb ötlet szerint a bevezető utakon létrehozott mesterséges dugókkal szorítanák ki a kocsikat a belvárosból.
Ahol eddig két sávon araszolt a forgalom, ott a jövőben egyet lezárnának. A hagymázas terv szerint - amelynek főpróbáját július 4. és augusztus 2. között tartanák - a felszabadult sávokon több száz parkolóhelyet alakítanának ki, illetve kereskedelmi céllal hasznosítanák őket. A sofőröknek azt javasolják, szálljanak biciklire, vagy használják a BKV járműveit.
Igaz, arról elegánsan hallgatnak, hogy a buszok és a villamosok koszosak, büdösek, a jegy és a bérlet árát pedig nemrégiben emelték meg brutális mértékben. Tarlós István, a fővárosi Fidesz-KDNP-frakciószövetség vezetője elmebeteg ötletnek nevezte az Ikvai-Szabó Imre szabad demokrata főpolgármester-helyettes által jegyzett tervet.