Az MSZP felejtse el a vízvagyon privatizálását!
A Fidesz és a KDNP határozott álláspontja szerint a vízvagyonnak állami tulajdonban kell maradnia. Minden parlamenti, jogi és politikai eszközzel azon leszünk, hogy megakadályozzuk a privatizációt - mondta sajtótájékoztatóján Fónagy János.
Dátum: 2009-05-20 11:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133855
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:21:02.683312, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A képviselő kiemelte: a Gyurcsány-Bajnai-kormányok nyakló nélküli privatizálási akciói a végtelenségig legyengítették Magyarországot. Olyan nemzeti vagyontárgyakat adtak el - hogy csak a legfájóbbakat említsem -, mint a nemzetközi reptér és a nemzeti tankönyvkiadó.
Mára két, stratégiailag fontos vagyontárgyunk maradt: a víz és a termőföld. Ezek kiárusítása bűn, súlyosan ellentétes a nemzeti érdekekkel. Most mégis azt kell látnunk, hogy a szocialista kormány pontosan erre készül.
Fónagy János emlékeztetett: a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács április 3-i bejelentése szerint a Tiszamenti regionális vízmű és a Dunamenti regionális vízmű állami tulajdonú üzletrészét az Észak-magyarországi regionális vízmű vagyonkezelésébe adja. Ez a döntés pedig egyértelműen a privatizáció előszobája, hiszen a létesítmények önmagukban is jól működtek, semmiféle "üzemracionalizálásra" nincs szükség - tette hozzá.
Az általunk benyújtott, állami vagyonról szóló 2007-es törvény módosítási javaslatát a parlamenti többség nem támogatta. A javaslat értelmében az öt magyarországi regionális vízmű visszakerült volna a tartósan állami tulajdonban lévő vállalatok körébe - fejtette ki a fideszes képviselő.
A Fidesz újra felszólítja a Bajnai-kormányt, hogy verje ki a fejéből a nemzeti vízvagyon privatizálásának ötletét! - hangsúlyozta Fónagy János.