Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Átvilágíttatná a pécsi önkormányzatot Páva Zsolt

A pécsi önkormányzat és cégei átvilágítását kezdeményezi a közgyűlésben Páva Zsolt, a baranyai megyeszékhely fideszes polgármestere, aki ezt a működés hatékonyságának növelésével indokolta szerdai sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2009-05-20 13:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133872
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:21:08.389050, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A teendőket négy részre osztottam, mindegyiket egy-egy referenciákkal rendelkező, a piacon tevékenykedő, profi társaság végzi el. Feladatuk az önkormányzat külső cégekkel kötött szerződéseinek, a város gazdasági, pénzügyi helyzetének, oktatásának, valamint a vagyonkezelő Pécs Holding és az oda nem tartozó városi érdekeltségű vállalatok vizsgálata" - mondta el a politikus.

Páva Zsolt kitért rá: az oktatásban iskolabezárások nélkül szeretne megtakarításokat elérni, a Pécs Holding és a városi cégek kapcsán azt várja, hogy a szakemberek tegyenek javaslatot a holding fenntartására, esetleges átalakítására, működésének jövőbeni irányaira vonatkozóan.

A polgármester hangsúlyozta, hogy az átvilágítás elsősorban a működési hatékonyság növelését célozza, de ha szabálytalanságokra derül fény, "megteszik a szükséges intézkedéseket".

Páva Zsolt beszámolt arról, hogy a munka közgyűlési jóváhagyással kezdődhet meg, legalább másfél-két hónapon át tart majd, az átvilágítást végző cégekkel a jövő héten szeretnének szerződni. Arra egyelőre nem tudott válaszolni, mindez mennyibe kerül a városnak.

Kapcsolódó elemek