Bérház épül időseknek Győrött
Idősek számára 32 lakásos bérházat épít Győrött a 100 százalékos önkormányzati tulajdonban lévő INSZOL Zrt. - közölte Somogyi Tivadar alpolgármester szerdán sajtótájékoztatón.
Dátum: 2009-05-20 15:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133888
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:21:13.536140, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tájékoztatása szerint a 25 és 65 négyzetméter közötti alapterületű lakásokat piaci alapon bérelhetik az idős emberek, ám az INSZOL "nem profitra törekszik" a bérleti díjak megállapításánál. Az átlagos bérleti díj 1200 forint lesz négyzetméterenként az előzetes számítások szerint.
A háromszintes épület földszintjén egyebek között idősek klubja, háziorvosi és szakorvosi rendelő, gyógyszertár és gondozási központ szolgálja majd a házban élő idősek, illetve a környék lakóinak kényelmét.
Sági Géza, a társaság ügyvezető igazgatója kiemelte: korszerű anyagokkal, modern hőtechnikával építik meg a létesítményt, így napkollektort is felszerelnek a fűtési költségek csökkentésére.
A nyáron kezdik, s jövő tavaszra be is fejezik a mintegy 440 millió forintos beruházást, amelyet az INSZOL saját forrásokból valósít meg. Hitel felvételét az ügyvezető igazgató nem tartja valószínűnek.
A bérház helyének kijelölésekor szem előtt tartották, hogy a leendő létesítmény templomhoz, termálfürdőhöz és parkhoz közel legyen - fűzte hozzá Sági Géza.