Június 7. bizalmi szavazás lesz a Bajnai-kormányról
Június 7-e bizalmi szavazás lesz a Bajnai-kormányról, és annak politikájáról - jelentette ki Deutsch Tamás szerdán Hódmezővásárhelyen.
Dátum: 2009-05-20 17:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133893
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:21:15.308168, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az európai parlamenti választásokon az emberek elmondhatják véleményüket arról a Gyurcsány-Bajnai-kormányról, amelyik az unió tagállamai közül egyedüliként megszorításokkal kíván úrrá lenni a gazdasági válságon - mondta a Fidesz országgyűlési képviselője és európai parlamenti képviselőjelöltje Lázár János polgármesterrel közösen tartott utcafórumán, Hódmezővásárhely egyik árnyas terén mintegy száz érdeklődő előtt.
A politikus szerint a pécsi időközi választáshoz hasonló részvétellel és eredménnyel megakadályozható lenne az ingatlanadó bevezetése, az, hogy sok százezer magyar család utolsó vagyontárgyát, a lakását megadóztassák.
Deutsch Tamás hangsúlyozta, nem mindegy, kik képviselik Brüsszelben a magyar érdekeket. A Magyarországra érkező uniós támogatások felét a mezőgazdaság kapja. Az ország elemi érdeke, hogy ez a támogatási rendszer megmaradjon, ezzel szemben a szocialista európai parlamenti képviselők ezzel szemben léptek föl - hívta fel a figyelmet.
A politikus azzal biztatta részvételre és szavazásra a jelenlévőket, hogy ha a Fidesz-KDNP lista hatodik helyezettjeként mandátumot szerez, a hódmezővásárhelyieknek saját európai parlamenti képviselője lesz, hiszen már több mint nyolc hónapja az alföldi város állandó lakosa.