Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem dolgozik a szombathelyi városvezetés

Nem dolgozik a szombathelyi városvezetés, nem keres megoldásokat, a túlélésre rendezkedett be - hangsúlyozta szerdán Marton Zsolt, a szombathelyi önkormányzat Fidesz-KDNP-frakciójának vezetője.


Dátum: 2009-05-20 17:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133894
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:21:15.657446, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szocialista-szabad demokrata városvezetés nem kezeli a helytelen működtetésből eredő, évek óta torlódó problémákat, kizárólag az újabb hitelfelvételben gondolkodik - mondta sajtótájékoztatóján a frakcióvezető, városi tanácsnok.

Hozzátette: a közgyűlésben többséggel rendelkező polgári oldal szerint a működési hiány növekedését a kiadások csökkentésével kellene megállítani, de - mint mondta - a város vezetése nem tesz ezért semmit.

Túlzásnak tartják például, hogy a polgármester mellett három alpolgármester dolgozzon - jegyezte meg.

Elmondta azt is, hiába kezdeményezte a közgyűlési többség: kérje a város vezetése a kormány hozzájárulását ahhoz, hogy az önkormányzat a válság miatt működési hiányának csökkentésére fordíthassa azt az 1,7 milliárd forintot, amit a színházépítés előkészítésére kapott Szombathely, Ipkovich György (MSZP) polgármester nem tett ezért érdemi lépéseket.

Molnár Miklós, az önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke arról szólt, míg a város hitelállománya 2002-ben még csupán 1,5 milliárd forint volt, addig 2008-ban ez a hitelállomány már 8,5 milliárd forintra duzzadt, 2009-ben pedig valószínűleg eléri a 12,5 milliárd forintot.

A működési hiány 1,2 milliárd forint, ami ebben az évben ugyan még nem okoz fizetésképtelenséget, de ha a folyamatot nem állítják meg, 2010-re végletesen eladósíthatja az önkormányzatot, lehetetlenné téve további működését.

Marton Zsolt a sajtótájékoztatón aggályosnak nevezte, hogy a város vezetése egy még lezáratlan közbeszerzési eljárás idején külön tárgyalásokat folytat a működési hiány esetleges banki finanszírozásáról több pénzintézettel is. Ehhez szerinte a közbeszerzési bírálóbizottság felhatalmazására lenne szükség, de ilyen döntés nem született.

A két képviselő eredetileg a városházán tartotta volna a sajtótájékoztatóját, de azon megjelent a szocialista és szabad demokrata alpolgármester is, ezért az ellenzéki képviselők távoztak a tanácsteremből és később egy kávéházban tartották meg a sajtótájékoztatót.

Kapcsolódó elemek