Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem csak gazdasági erőforrások kellenek a felemelkedéshez

Minden gazdasági felemelkedés - így "egy későbbi magyar csoda" is - nem csupán a gazdasági erőforrásokon alapulhat, hanem a hitre, a szellemre, a kultúrára és az erkölcsre épülhet elsősorban - fogalmazott Matolcsy György, az Orbán-kormány volt gazdasági minisztere szerdai, zalaegerszegi sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2009-05-20 18:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133897
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:21:16.617541, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz országgyűlési képviselője Jókai Anna írónővel közösen beszélt az újságírókkal - azt megelőzően, hogy részt vettek volna a Fidesz és a KDNP közös európai parlamenti választási kampányának keretében szervezett lakossági fórumon.

Matolcsy György szerint a tőke, a vállalkozói kezdeményezés, a munkaerőforrás, az információ, a bankrendszer vagy a költségvetés feltételként eltörpül az erkölcs, a szellem, a kultúra és a tudás mellett, amelyek mögött a család, a közösség és a hit világa áll. Úgy fogalmazott: Magyarország - reményei szerint a közeljövőben elkezdődő - újjáépítése elsősorban ezekre a hagyományos alapértékekre kell, hogy épüljön.

Közölte: a szellemi zuhanás és a gazdasági-pénzügyi válság egy tőről fakadnak, "az erkölcsi zuhanás a forrása a pénzügyi, gazdasági zuhanásnak". Felidézte, hogy az Európai Néppárt legutóbbi, varsói kongresszusán éppen a kereszténység, a család, a gyermekvállalás, az erkölcs, a közösség és a nemzet alapértékei mellett tettek hitet a résztvevő politikusok.

Jókai Anna arról beszélt, hogy "a rendszerváltás legnagyobb baja - ha egyáltalán végbement -, hogy egy csoport elvesztette azt a minimális szociális érzékenységét", amelyre szükség volna. Hogy miként lehet "tisztességesen, józan paraszti ésszel, ugyanakkor egy transzcendens tudattal segíteni ezen az országon".

Kifejtette, hogy a gazdaság csődjét megelőzte az erkölcsi csőd, és csak akkor lesz gyökeresen más élet, "ha sikerül oktatásban, művészetben, kultúrában visszahozni azokat az örök értékeket, amelyeket - főleg az értelmiség egy része - szeretne lenullázni". Hozzátette, hogy egy kormányváltással nem oldódik meg minden, hanem "nagyon felelősségteljes, nagyon nehéz évek várnak ránk, de tudni fogjuk, hogy nem azok alatt szenvedünk, akik ezt okozták".

Kapcsolódó elemek