Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MSZP már az újabb pécsi vereségre készül


Dátum: 2009-05-21 09:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133935
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:21:28.635276, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az EP-képviselők mellett egy országgyűlési mandátum sorsa is eldől június hetedikén, miután végre rendeződik Toller László volt pécsi polgármester képviselői helyének sorsa. A 15 éven át biztos szocialistának számító választókerületben a pécsi polgármester-választás eredménye alapján nagy vereség vár az erjedő pécsi MSZP-re.

(...)

Amennyiben június hetedikén a Fidesznek sikerül elhódítania az ország eddig egyik legszilárdabb szocialista választókerületét, a Baranya megyei hármas számút, úgy véglegessé válik, hogy Pécs baloldali irányultsága a múltté, és egyben az is, hogy bármilyen, korábban hazainak számító terepen vereséget szenvedhet az MSZP. Egyelőre minden jel arra utal, hogy így lesz.

Kapcsolódó elemek