Mentőöv a nehéz helyzetbe került családok számára
A Fidesz azt javasolja, hogy az önkormányzatok kapjanak elővásárlási jogot az árverésre bocsátott ingatlanokra, hogyha azt a lakást a korábbi tulajdonosok számára szociális bérlakásként kívánják fenntartani. Erről Szatmáry Kristóf országgyűlési kéviselő és Csomor Ervin a XVI. kerületi önkormányzat alpolgármestere beszélt sajtótájékoztatón.
Dátum: 2009-05-21 13:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=133945
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:21:31.982641, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Csomor Ervin a XVI. kerületi önkormányzat alpolgármestere kifejtette: azzal mindenki egyetért ma Magyarországon, hogy szociális válság van. A szociális válság két társadalmi csoportot érint leginkább, a nyugdíjasokat és a családokat, azon belül is azon családokat, amelyek lakáshitellel rendelkeznek.
Az alpolgármester felhívta a figyelmet arra, hogy a törlesztőrészletek a svájci frankban és az euróban felvett hitelek esetében 20-30-40 százalékkal emelkedtek, a jen alapú hiteleknél viszont akár 50-60 százalékkal is, továbbá a PSZÁF kimutatása szerint a problémás hitelek aránya a tavaly májusi 2,7 százalékról idén májusra 4,2 százalékra emelkedett.
Mint elmondta, a XVI. kerületben észlelték ezt a problémát, mert több olyan személy is megkereste őket, akiknek az elkövetkezendő hónapokban a bank el fogja árverezni az ingatlanukat.
Mint az alpolgármester kifejtette, 2007-ig létezett egy olyan intézmény, amelyben az önkormányzatoknak biztosítva volt az a jog, hogy amennyiben árverésre kerül egy lakóingatlan, az önkormányzat élhet az elővásárlási jogával. Ezt az Alkotmánybíróság 2007-ben formai okok miatt hatályon kívül helyezte - mondta el a politikus.
Szatmáry Kristóf kifejtette: idén április 1-én benyújtásra került a parlament elé a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi törvény módosítására vonatkozó javaslat. "Ennek a lényege az, hogy figyelembe véve az Alkotmánybíróság korábbi döntését, amely generális jelleggel ugyan megtiltotta az önkormányzatoknak az elővásárlási joggal való élést, viszont speciális esetekre ezt a lehetőséget fenntartotta, azt javasoljuk, hogy kerüljön vissza az önkormányzatok az árverésre kerülő lakások esetében lévő elővásárlási joga, azzal a megkötéssel (...), hogy ezzel akkor élhet, hogyha azt a lakást a korábbi tulajdonosok számára szociális bérlakásként továbbra kívánja fenntartani" - mondta el.
Erre azért is szükség van, mert komoly rémhírek vannak a tekintetben, hogy sok esetben lakásmaffiaszerű árverések történnek, a lakás értékének töredékéért, 50, 60 százalékáért kelnek el a lakások, sok esetben még azt a pénzt sem kapják vissza az árverésből a lakók, amelyből esetleg egy újabb otthon teremtésébe belevághatnának - mondta el Szatmáry Kristóf.
"A mi javaslatunk talán nem orvosolja az egész problémát, de talán egy utolsó mentőöv lehet az ilyen nehéz helyzetbe került családok számára, és bízunk benne, hogy javaslatunkból törvény lesz" - húzta alá.
Mint mondta, azért is bíznak benne, mert eddig hathatós kormányzati intézkedés nem történt, és amennyiben a parlament nem tűzi napirendjére ezt a javaslatot, akkor félő, hogy már a tavaszi ülésszakon nem is kerülhet elfogadásra olyan törvény, amely bárminemű segítséget tudna nyújtani az ilyen módon nehéz helyzetbe került családok számára.
Elmondta azt is, a törvényjavaslat benyújtása után a szakbizottság teljes egységben támogatta ezt a javaslatot, ám az elmúlt két plenáris ülésen a szocialista frakció nem támogatta ennek a napirendre vételét.
Szatmáry Kristóf arra kérte mind a kormányt, mind a szocialistákat, hogy ne csináljanak ebből a törvényjavaslatból presztízskérdést, mert ebben a válságban, azok a családok, akik ilyen nehéz helyzetben vannak, jelen pillanatban semmilyen segítségre nem számíthatnak. "Kérjük őket, hogy engedjék ezt a törvényjavaslatot végigmenni a parlament előtt, természetesen, ha módosító indítvánnyal kívánják javítani a javaslatot, azt tudjuk támogatni, de mindenképpen valami utolsó mentőövre szükség van a családoknak" - fogalmazott.
Elmondta azt is, ez valószínűleg egy folyamat első lépése, és amennyiben ebből törvény lesz, azt javasolják, hogy a törvény mellé állítsanak fel egy állami szociális lakásügyi alapot, amely forrást biztosíthat az önkormányzatoknak egy tervezett szociális bérlakásprogram ilyen módon való megvalósításához.