Hamutartó-tartási kötelezettség
Miután száműzték a dohányosokat a középületekből, Tajvanon nemsokára arra is kötelezhetik őket, hogy tartsanak maguknál hamutartót, és vegyék elő, mielőtt kinn a szabadban, közterületen rágyújtanának.
Dátum: 2009-05-22 10:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=134008
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:21:51.644362, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tervezett szigorítás oka, hogy a közintézményekre vonatkozó dohányzási tilalom januári életbe lépése óta mértéktelenül nőtt az elhajított cigarettacsikkek száma, és ez - ha nem is közvetlen módon - még halálesetekhez is vezetett.
Az új rendtartáson a tajpeji kormány Környezetvédelmi Hivatala (EPA) dolgozik. A tervek szerint a közterületen rágyújtókat köteleznék arra, hogy cigarettázás közben hamutartót tartsanak a kezükben. Addig is, amíg az új szabály életbe lép - várhatóan majd csak a jövő év végén - a köztisztasági hivatalt kötelezik arra, hogy szereljen fel hamutartót a nyilvános szemétgyűjtőkre.
Az EPA egy tisztségviselője szerint több mint 10 milliárd cigarettacsikk lepte el a járdákat, az útpadkákat és a gyepet Tajvanon a dohányzás zárt közintézményekben való betiltása óta. "A csikkeket nehéz összeseperni, sőt több haláleset is történt ezzel összefüggésben: olyan köztisztasági dolgozókat gázoltak halálra autók, akik a közutakon az elválasztósávból próbálták meg összeszedni az eldobált cigarettavégeket" - idézte az illetékest a CNA tajvani hírügynökség.