MSZP-s "Pelikán-ügyirat": valóra vált a furcsa elemzés
Dátum: 2009-05-22 11:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=134010
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:21:52.316924, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MSZP nemzetbiztonsági szakértői vizsgálják azokat a szamizdatban terjedő leveleket, amelyek a márciusi pártkongresszus előtt születtek, mégis előrevetítették Gyurcsány Ferenc lemondását, az orosz befolyásszerzést a Molban, illetve egy bérgyilkossal kötendő vádalku lehetőségét.
[...]
A levél nem más, mint az MSZP eróziójának lenyomata. A gyurcsányi hatalomgyakorlást leleplezni szándékozó dokumentum bennfentes magabiztossággal sorolja a titkosszolgálat és a szélsőjobb összeműködésének eseteit, valamint a szocialista vetélytársak "elcsendesítésének" stációit. Az írás hitelességét erősíti, hogy február közepi keletkezése óta sorra megelevenednek a benne foglalt jóslatok - olyan csekélységek, mint Gyurcsány távozása, és a gyors orosz befolyásszerzés a Mol olajtársaságban.
"Miniszterelnök Úr, indítasz-e vizsgálatot annak a belső körökben egyre jobban terjedő hírnek az ügyében, miszerint OMV-s, gazpromos szál van az UD Zrt.-s lehallgatási ügy hátterében? (...) Ha a meggyengült Molt akár az OMV, akár az orosz Gazprom (direktben vagy stróman útján) vagy az OTP-t egy hasonszőrű befektetői kör a közeljövőben mégiscsak megszerzi, miként számoltok el a gyanúval, hogy valaki közületek nem magyar érdeket képviselt az UD-ügyben?"