Megszüntette a pécsi városháza VIP-parkolóját Páva Zsolt
Megszüntette a pécsi városháza kiemelten fontos személyek autójának fenntartott VIP-parkolóját Páva Zsolt, a baranyai megyeszékhely polgármestere pénteken.
Dátum: 2009-05-22 11:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=134012
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:21:53.011774, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Visszaadjuk a pécsieknek a köztereket" - indokolta a döntést a fideszes politikus, majd a városháza előtt kialakított parkoló bejáratánál kikapcsolta az önkormányzati képviselők és a hivatali dolgozók egy részének be- és kihajtását biztosító szerkezetet.
Páva Zsolt megjegyezte, intézkedésének "nem volt visszhangja" a kedvezményezettek körében, akik mostantól - mint bárki más - ott állíthatják le autóikat, ahol helyet találnak maguknak. Igaz, annyi előnyt továbbra is élveznek, hogy a város védett övezeteire is van behajtási engedélyük.
A polgármester kérdésre válaszolva elmondta: a lépése szimbolikus jelentőségű, hiszen bár a város főtere, a Széchenyi tér hétfőn kezdődő felújításával a parkoló amúgy is megszűnt volna, az eddigi tervek szerint a nyár végéig még lehetett volna használni. Ő azonban azért döntött a korai bezárás mellett, hogy e közteret minél előbb megkapják Pécs polgárai.