Az Európai Bíróság az EP körmére nézett
Az Európai Bíróság első fokon érvénytelenítette azt a szerződést, amelyet az Európai Parlament a képviselők Strasbourg környéki utaztatására írt ki, mivel a testület nem tájékoztatta a rivális ajánlattevőt a döntés okairól, írta a European Voice.
Dátum: 2009-05-22 13:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=134020
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:21:55.532844, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rivális, a VIP Car Solutions panaszt tett amiatt, hogy a Parlament nem tett eleget azon jogi kötelezettségének, hogy közli a kiválasztási procedúra részleteit. Különösen az érintette rosszul a céget, hogy az EP nem hozta nyilvánosságra a győztes jelentkező által kínált árat, ami, mint utóbb kiderült, magasabb volt a panaszos cég által kínáltnál.
A Bíróság szerint a Parlamentnek közölnie kellett volna a sikertelen pályázóval az öt alapkritériumot, amely közül az ár csak az egyik volt, igaz, 55 százalékát tette ki a teljes tender értékelésének. Mindazonáltal a Bíróság elutasította a panaszt tevő cég 500.000 euróra rúgó kártérítési igényét, mivel a cég nem nyújtott be megfelelő adatokat arról, hogy milyen károk érték a tender elvesztéséből kifolyólag.
A Parlamentnek két hete van arra, hogy fellebbezzen az első fokú határozat ellen.