Az elmúlt hét évben 15 évet zuhantunk vissza
Magyarország az elmúlt hét év alatt nem hét évet haladt előre, hanem 15 évet zuhant vissza a legfontosabb gazdasági mutatók és az "élettel kapcsolatos reményeink" tekintetében - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője pénteken Budapesten.
Dátum: 2009-05-22 17:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=134037
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:22:01.226148, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Navracsics Tibor véleménye szerint ott kell újrakezdeni, ahol az 1990-es évek közepén tartott az ország. Ez természetesen sokakban kiábrándultságot, csalódottságot kelt, és sokan úgy gondolják, Magyarország el van átkozva, az uniós csatlakozás pedig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket - jegyezte meg. Kiemelte azonban, hogy a probléma nem az Európai Unióval van.
A politikus úgy látja, Magyarországnak jelenleg "rossz a kormánya", ezért "nem tudjuk maradéktalanul kihasználni" az Európai Unió által nyújtott lehetőségeket, ráadásul ez a kormányzat mindent megtesz azért is, hogy az unióban "minél gyengébb pozícióban legyünk". Álláspontja szerint ez nemcsak Magyarországnak, hanem Európának is rossz.
Egy erős Európához úgy tud az ország leginkább hozzájárulni, ha "erőssé tesszük" - hangsúlyozta, hozzáfűzve: ha június 7-én az emberek elmennek választani, és a Fidesz-KDNP listájára szavaznak, akkor "megtehetjük az első lépést az erős Magyarország és az erős Európa felé."
A Fidesz frakcióvezetője szerint miközben június 7-én, az európai parlamenti választás napján európai kérdésekről döntenek az emberek, valójában Magyarország képviseletéről is döntenek, és a belpolitikai állapotokról is véleményt mondanak.
Június 7-én "el tudjuk mondani (...), hogy le akarjuk zárni a reménytelenség fejezetét Magyarországon, és meg akarjuk nyitni a remény, a jövő és az ifjúság fejezetét" - zárta beszédét Navracsics Tibor.