Közpénzen "fényesíti" magát az MSZP-s jelölt?
Prédának tekinti a közpénzeket és az önkormányzati tulajdonú vállalatokat az MSZP, mivel csepeli polgármester-jelöltjük, Szenteczky János a csepeli vagyonkezelő közpénzeiből kampányol - közölte Németh Szilárd, a Fidesz csepeli frakciójának vezetője pénteken.
Dátum: 2009-05-22 18:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=134038
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:22:01.584374, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Németh álláspontja szerint a jelölt amellett, hogy közpénzeket használ népszerűsítésére, a Csepeli Vagyonkezelő Zrt-t a helyi pártszervezet potentátjainak első számú munkaadójává emelte. "Ma az MSZP befolyásos tagjainak, a polgármester-jelölt támogatóinak nem jelentéktelen része már innen kapja fizetését."
Közleményében közölte a fideszes politikus, hogy a cég 2006 óta több milliárd forint közpénzt kapott az MSZP-s többség szavazati alapján. A Csevak Zrt. legújabb hírlevele olyan információt tartalmaz - fogalmazott a frakcióvezető -, amelyről a szintén közpénzből kiadott és terjesztett Csepel újság legalább egyszer már beszámolt, másrészt olyan ügyekkel foglalkozik, amelyekhez szerintük Szentenczky Jánosnak "vajmi kevés köze volt." Példaként említik a Kis-Duna-part megőrzését, a leendő Gerincút kitakarítását vagy a dohányzás megtiltását a játszótereken.
A Fidesz szerint "szánalmas" az a védekezés, hogy más városok vagyonkezelői is adnak ki hírlevelet, ugyanis azokat nem politikusok, hanem szakemberek vezetik. A párt ezért felszólította Szenteczky János MSZP-alelnököt, polgármester-jelöltet, hogy szüntesse meg összeférhetetlenségét, s azonnal mondjon le polgármester-jelölti vagy vezérigazgatói pozíciójáról és ne "fényesítse tovább önmagát sokmilliós közpénzből kiadott újságokban."