Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Élni kell az unió nyújtotta lehetőségekkel!

Fontos, hogy az emberek ne higgyenek abban, hogy az Európai Unió egy tökéletes rendszer, de abban sem, hogy valami rossz dolog és pusztulást hoz; az uniót nem kell szeretni, hanem élni kell az általa nyújtott lehetőségekkel - hangsúlyozta a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) országjáró sorozatának békési állomásán Surján László (KDNP).


Dátum: 2009-05-23 10:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=134051
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:22:05.563232, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kereszténydemokrata EP-képviselő az MTI-nek kifejtette: keresztény szempontból nagyon sok kifogásolható jelenség tapasztalható Európában, és ha a választók azt szeretnék, hogy ezek a dolgok megváltozzanak, részt kell venniük a júniusi választáson. Az embereknek meg kell érezniük, hogy az ország sorsáról nemcsak a budapesti parlamentben, hanem a brüsszeliben is határoznak.

Az Európa Parlamentben a jobboldal erős volt, és úgy tűnik, erős is marad, ez persze ott nem jelent abszolút többséget - mutatott rá Surján László, hozzátéve: ezért nyitott politika kell, valamint egy olyan kritikus tömeg, melynek segítségével az erkölcsi alapú döntéseket meg lehet hozni. A legfontosabb feladat azonban biztonságot nyújtani Európa polgárainak - jegyezte meg.

Az emberek féltik a munkájukat, a pénzüket, bajlódnak az adósságaikkal - az euróövezeteken kívül megnőttek a törlesztőrészletek-, félnek az ellenőrizetlen bevándorlóktól, a terrorizmustól és távlatosan akár a klímaváltozástól is. Az uniónak megvannak az eszközei, hogy ezeket a problémákat mérsékelje - tette hozzá.

Az eseményt megelőző sajtótájékoztatón a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke, Járai Zsigmond kifejtette: ma Magyarországon alapvető gazdasági, társadalmi, politikai, pénzügyi és szociális válság van, melyből azonban a Bajnai-csomag csak a pénzügyit próbálja kezelni, s közben a magyar gazdaság versenyképessége hihetetlen mélységbe süllyed. A programban vannak helyes elemek, például a szocialisták jól látják, hogy az adórendszer rossz, és azon változtatni kell - mondta. A kiindulási pont azonban az, hogy egyszerűbb, átláthatóbb és alacsonyabb adókra lenne szükség, az uniós pénzeket pedig munkahelyteremtésre kellene fordítani - tette hozzá Járai Zsigmond.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet politológusa szerint most vihar előtti csend van, ugyanis bár zajlik a kampány, szinte alig észrevehető, s ennél sokkal hevesebb is lehetne. Az MSZP szerinte belátta, hogy nem tudják legyőzni a Fideszt. Így nő annak az esélye, hogy a választások után azt is belátják, hogy elindultak egy lejtőn, és akkor nő az előre hozott választások esélye is - fejtette ki.

Kapcsolódó elemek