Polgármesterek tiltakoztak a vízművek privatizációja ellen
Petícióban tiltakozott a versenyhivatalnál a regionális vízművek holdingba szervezése ellen 54 észak-magyarországi település polgármestere. A településvezetők szerint a lépés a vízközművek magánkézbe adását készíti elő.
Dátum: 2009-05-23 11:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=134061
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:22:08.872679, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az összevonást korábban takarékossági szempontokkal indokolta a kormány, de ezt Balassagyarmat polgármestere felháborítónak nevezte: Medvácz Lajos szerint a szolgáltató évek óta nyereséggel működik.
- Közel 180 millió forint az éves haszna ennek a társulásnak. A hasznot úgy látszik egyszerűbb kivenni ha szétdarabolják, ugyanis akkor kikerül az állami vagyonok nyilvántartásából és egy kft. kezébe kerül. Onnantól kezdve bekerülhet a tőzsdére és az árak elszabadulhatnak.