Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szilvásy kezdje Lamperthtel!


Dátum: 2009-05-23 14:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=134071
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:22:12.279992, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Csütörtökön megjelent lapszámunkban két, neten megtalálható névtelen levelet vetettünk kritikai elemzés alá. Akárkik is a szerzők, a bizonyíthatóan február végén, illetve március elején született szövegek tényként kezelik a MOL-ban később valóban megtörténő orosz tulajdonszerzést és utalnak Gyurcsány Ferenc szintén későbbi lemondására.

Cikkünk kiverte a biztosítékot a volt titkosszolgálati miniszternél, s a megsemmisítőnek szánt cáfolatot megoldotta annyival, hogy az igazsághoz államtitkok felfedésén vezetne az út, ezért sajnos semmit sem tehet. Ezt hallottuk tavaly ősszel is, amikor az UD Zrt-re csapott le a Köztársaság. Ingyenes levelezőrendszer feltörésétől az NBH szerverének megbuherálásáig minden elképzelhető rémségről hallottunk. A részleteket már akkor sem ismerhettük meg: merthogy védeni kell az államtitkokat. Azóta eltelt tíz hónap és egy nyomorult gyanúsításra sem futotta a gaz polip ügyében. Mindeni érdemi kérdésre jön a tibeti imamalom konokságával forgó államtitok-mantra.

(...)

Egyáltalán, miért változik olyan gyorsan a koncepció? Míg idézett nyilatkozatában Szilvásy még a "Fidesz hozzáértőit" emlegeti lehetséges szerzőként, a Klubrádióban ma délután már volt magasrangú titkosszolgálati tisztet sejtet a publikáció mögött.

Kapcsolódó elemek