Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Oda a kisvállalkozások jövője

A kormány egy jól működő rendszert tesz tönkre, feléli a jövőt válságkezelés címen - jelentette ki a szakképzési támogatás csökkentése kapcsán interpellációjában Szatmáry Kristóf.


Dátum: 2009-05-25 16:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=134155
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:22:40.106872, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Oda a kisvállalkozások jövője (Szathmáry Kristóf)

A magyar kis- és középvállalkozások jelene az elmúlt hét év gazdaságpolitikája miatt amúgy is elég borús, de a kormány által beterjesztett és a parlament által elfogadott adótörvény szakképzésre vonatkozó módosításai még a jövőt is veszélybe sodorták - kezdte interpellációját Szatmáry Kristóf. A világon mindenhol tudják, hogy a tartós és fenntartható gazdasági növekedés, a versenyképesség alapja a jól képzett munkaerő - tette hozzá. A politikus leszögezte: az elmúlt években a kamarák bevonásával jelentős előrelépést sikerült elérni a szakképzés területén, de az állítólagos "szakértői kormány" az elmúlt évek nehéz munkájával elért eredményt szét akarja verni rövidtávú vélt, vagy valós fiskális előnyökért.

Az MSZP-SZDSZ többség által elfogadott adótörvényben megszüntetik a szakképzés tárgyi-eszköz támogatását, jelentősen csökkentik a képzőhelyek javítási- karbantartási költségeinek elszámolhatóságát, a pénzbeli juttatásokat jelentősen csökkentik, illetve a szakoktatók bére is csökken -fejtette ki a politikus, hozzátéve: mindezzel kevesebb mint 10 milliárd forintot takarítanak meg. Ellenben rövidtávon akár 60-70 százalékkal is csökkenhet a tanulószerződések száma, tönkremehet több száz kisvállalkozás, jelentősen növekedhet a pályakezdő munkanélküli fiatalok száma, ráadásul a kieső képzőhelyek miatt 20 milliárd forintot kellene fordítani az iskolák gyakorlati oktatási kapacitás-növelésére - hívta fel a figyelmet Szatmáry Kristóf.

A politikus a következő kérdéseket tette fel:

- Gondoltak arra, hogy ha nem tartanak tanulót a cégek, és nem ők adják meg a gyakorlati képzést, akkor a jelenlegi szakiskolai körülmények között milyen szakképzettségű munkavállalók kerülnek ki?

- Számoltak azzal, hogy növekedni fog a pályakezdő munkanélküliek száma, csökken a foglalkoztatottság szintje, ha a gazdálkodó szervezeteknél gyakorlaton lévő tanulók jelenlegi 50%-os aránya 25%-ra csökken?

- Mi lesz azokkal a szakképző iskolákkal, akik jelenleg sem rendelkeznek tanműhelyi kapacitással, azonban a kieső 20 ezer tanuló gyakorlati oktatását nem tudják máról holnapra megoldani?

- Eszük bejutott, hogy az amúgy is a válság által leginkább sújtott építőipar esetében a

vállalati gyakorlati képzőhelyek 70-80%-a szűnne meg, akkor 3-4 év múlva krónikus szakember-hiányra lehet számítani?

Önök egy jól működő rendszert tesznek tönkre, felélik a jövőt válságkezelés címen - szögezte le Szatmáry Kristóf.

Herczog László szakminiszter szerint kedvezőbb a helyzet, mint 1996-ban. 1996-ban a szakképzési hozzájárulás bevezetése pozitív változást eredményezett - hangoztatta válaszában a szociális és munkaügyi miniszter.

Szatmáry Kristóf viszontválaszában aláhúzta: a szakképzésben résztvevő összes szakmai szervezet a tárgyalások során elmondta, hogy a kormány által bevezetett módosítások a legoptimistább becslések szerint is 20-25 ezer fővel csökkenthetik a tanulószerződések számát.

A fideszes képviselő nem fogadta el a miniszter válaszát, a parlament többsége azonban igen.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1527, 'source_type': 'media', 'source_id': 3104, 'target_type': 'article', 'target_id': 90330, 'relation_type': 'describes'}