Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

MSZP vs igazságszolgáltatás: a keddi termés


Dátum: 2009-05-26 11:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=134200
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:22:55.014800, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet (NUSI) jogi képviselője kezdeményezte a nyomozó hatóságnál Orbán István, a tatai edzőtábor volt igazgatója, és Komárom-Esztergom megyei MSZP korábbi alelnöke vagyonának zár alá vételét, a polgári jogi igény biztosítására"

/Világgazdaság Online/

***

"Vesztegetési ügyének kirobbanása óta hetedik alkalommal szólították fel lemondásra a dombóvári fideszes képviselők a város szocialista polgármesterét. Szabó Lórándnak a rágalmazási, a vesztegetési és hivatali visszaélési ügye mellett más miatt is felelnie kell. Az ügyben a Vám és Pénzügyőrség Dél-dunántúli Regionális Nyomozóhivatala jogosulatlan gazdasági előny megszerzése, valamint európai közösségek pénzügyi érdekének megsértése bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntető eljárást."

/HírTV/

***

"Gyanúsítottként beidézték, és még a héten kihallgatják Szilvásy Györgyöt a Központi Nyomozó Főügyészségen - írja a Magyar Nemzet. A volt titokminiszter jelenleg a Magyar Nemzeti vagyonkezelő Zrt. humánpolitikai és koordinációs főigazgatója. A lap szerint az eljárás az UD Zrt. ügyével függ össze. A cég még tavaly szeptemberben tett feljelentést, miután a sajtónak kiszivárogtattak egy lehallgattott telefonbeszélgetést egy UD Zrt-s vezető és Csányi Sándor OTP-vezér között."

/index.hu/

***

Fantomszervezetek. Lenyúlt támogatás. Ifjúszocik a bíróság előtt. A Zuschlag-ügy. Hétfőtől négy estén át 22 órakor a hírTV műsorán.

Kapcsolódó elemek