Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Minden szívfájdalom nélkül


Dátum: 2009-05-26 13:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=134204
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:22:56.451062, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tudom, hogy nagy bajban van kis országunk, de miért azzal kell megfizettetni, aki egy csepp a tengerben?

A számláimat eddig is nehezen és késve tudtam fizetni, ezek után talán már sehogy.

Ingázom a munkahelyem és a lakásom között, ami napi hatvan kilométer. Semmilyen utazási támogatást nem kapok, nincs luxuslakásom, falun lakom egy kétszobás lakásban. A fűtés 26 ezer, a vízdíj 4800, a villany 7 ezer, a tévé és internet pedig 5940 forintba kerül. Utazásra 25550 forintot költök. Ez összesen annyi, mint a nettó keresetem.

Férjem rokkant szívbeteg, a nyugdíja 45 ezer forint, ebből csak 15 ezer a - legolcsóbb és nem közgyógyos - gyógyszer.

Marad 30 ezer forint arra, hogy éljünk és öltözködjünk, esetleg valami váratlan kiadásra, ha lebetegednénk vagy valamit javíttatni kell.

Most mindennek emelkedik az ára, a megélhetésünk is veszélybe került, holott 38 éve folyamatosan dolgozom. Ennek ellenére az állam még ember számba sem vesz, neki csak a befizetéseim kellenek.

Ezek után én kire rójam a megszorításokat, amiket a kormány és a parlament ránk, kisemberekre ró ki minden szívfájdalom nélkül?

Kapcsolódó elemek