Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Történelmi jelentőségű"

A kedden napirend utáni felszólalásra jelentkezett Hörcsik Richard (Fidesz) a parlamentben történelminek nevezte az egységes Magyar Református Egyház megalakulását.


Dátum: 2009-05-26 18:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=134251
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:23:11.517443, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A képviselő felidézte, hogy a múlt hét végén egyszerre kondultak meg a Kárpát-medence összes református templomának harangjai.

Közölte, hogy az egységes Magyar Református Egyházat megalakító dokumentum történelmi jelentőségű, mert egyszerre szól a múltról, a jelenről és a jövőről.

Emlékeztetett arra, hogy a magyar reformátusok a vallási irányzat megalakítása óta mindig is több ország területén és különböző államszervezeti keretek között éltek.

Közölte, hogy a magyar reformátusok a kényszerű szétszakítottság ellenére tanúságtételben és szolgálatban végig megőrizték hitbéli és teológiai egységüket.

A kormány nevében válaszoló Arató Gergely oktatási államtitkár örömét és nagyrabecsülését fejezte ki, hogy a magyarajkú református egyház olyan megoldást talált, amely egységesíti és erősíti a magyar kultúrát.

Ezt követően Harrach Péter az Országgyűlés ülését lezárta.

Kapcsolódó elemek