Fagykárenyhítési támogatást kérnek a csongrádi szőlősgazdák
Hektáronként legalább 200 ezer forint támogatásra lenne szükségük a szőlősgazdáknak Csongrádban ahhoz, hogy átvészeljék a fagykár okozta helyzetet, és pótolják az elpusztult ültetvényeket.
Dátum: 2003-04-16 07:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9416
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:13:16.535033, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gulyás Ferenc, a Csongrádi Hegyközség elnöke elmondta: könnyen intézhető kamatmentes hitelt is szeretnének olyan fejlesztésekhez, amelyek lehetővé tennék, hogy a szőlőt minőségi borként értékesítsék.
A szakember úgy látja, ez a segítség elengedhetetlen ahhoz, hogy a magyar szőlősgazda versenyképes legyen az Európai Unióban.
Gulyás Ferenc hangsúlyozta: a kemény tél kétségbeejtő helyzetbe hozta a szőlőtermesztőket; hektáronként minimum 200 ezer forint mínuszt termelnek a 100-200 ezer forint nyereség helyett.
Elmondta: míg a mintegy 19 ezer lakosú Csongrádon a korábbi években szinte minden család foglalkozott valamilyen mértékben szőlővel, jelenleg a megyében alig haladja meg a 3 ezret a szőlőtermesztő családok száma.
A szakember szerint az idei termést Csongrád megyében - de az egész Dél-Alföldön is - nem lehet megjósolni, mert a rügyek még nem hajtanak.
Gulyás Ferenc nem tartja kizártnak, hogy az idén egyáltalán nem lesz szőlő a térségben, pedig már - mint mondta - tavaly is gyenge volt a termés, fajtától és területtől függően 4-10 mázsa termett hektáronként.
Tájékoztatása szerint meglehetősen kilátástalan a következő néhány év is, ugyanis a tőkéken új termőkarokat kell kialakítani.
MTI - fidesz.hu