Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesznek akár kétmillió aktív szavazója is lehet

A biztos szavazók között az MSZP 12 százalékot, a Fidesz 54 százalékot ért el, ami az idei évben mértek közül a legnagyobb különbség a két párt között. Az MSZP eredménye 450-480 ezer támogatónak feleltethető meg, ami az év eleje óta is több tízezer fős csökkenést jelent. A Fidesznek akár kétmillió aktív szavazója is lehet júniusban.


Dátum: 2009-05-27 13:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=134295
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:23:25.146455, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz és az MSZP mellett a Jobbiknak van a legtöbb esélye a mandátumszerzésre - ez derül ki a Nézőpont Intézet Heti Válasz számára készített májusi, országos felméréséből. A Jobbik bejutása ugyanakkor továbbra sem biztos, mert a részvétel befolyásolhatja úgy az eredményt, hogy a pártra leadott szavazatok is elvesznek. Külön érdekesség, hogy a biztos szavazók körében a Lehet Más a Politika és Humanista Párt közös listája 2 százalékot szerzett. Noha az új párt előreláthatólag nem fog bejutni az EP-be, az SZDSZ-től értékes szavazatokat vonhat el.

Az elmúlt hónapokban csökkent azok aránya, akik nem tudták, vagy nem akarták megnevezni, melyik pártra adnák a voksukat, azaz az EP-kampány a választók számára is a finisébe érkezett. A biztos szavazók között az MSZP 12 százalékot, a Fidesz 54 százalékot ért el, ami az idei évben mértek közül a legnagyobb különbség a két párt között.

Az MSZP eredménye 450-480 ezer támogatónak feleltethető meg, ami az év eleje óta is több tízezer fős csökkenést jelent. Ezzel szemben a Fidesznek akár kétmillió aktív szavazója is lehet júniusban.

A támogatottságbeli különbség mértékének egyik oka, hogy a Fidesz-szimpatizánsok részvételi hajlandósága (63%) magasabb a szocialistákénál (52%).

A Nézőpont Intézet májusi felmérése szerint a részvétel, figyelembe véve a hibahatárt, 45-50 százalék körül alakulhat. Ez azt jelenti, hogy akár 3,5-4 millió választópolgár is állást foglalhat június 7-én. Beszédes, hogy a megkérdezettek harmada nem tudta, hogy mikor kerül sor az EP-választásra, 42 százalékuk tudta a pontos napot is, 21 százalékuk csak a hónapot találta el.

A biztos szavazó, pártválasztók körében - tehát a rejtőzködő és bizonytalan szavazók nélkül - a Fidesz 66 százalékon, az MSZP 14 százalékon, a Jobbik 7 százalékon, az MDF 6 százalékon, az SZDSZ pedig 4 százalékon áll.

Figyelembe véve a részvételi hajlandóságot és egyéb tényezőket, a mandátumok jelentős többségét, 13-14 mandátumot, a felmérés alapján a Fidesz szerezné meg, az MSZP 5-6 helyet szerezhet, a három kispárt, a Jobbik, az SZDSZ és az MDF pedig a bejutás körül egyensúlyoznak, esetükben különösen nagy jelentősége lesz a részvételi aránynak, hármuk közül erre leginkább a Jobbiknak van esélye.

Az MSZP helyzetét az utóbbi hetekben tovább rontotta az ingatlanadó ügye. A felmérésből kiderül, hogy csak minden ötödik megkérdezett, a választók 21 százaléka támogatja az ingatlanadó azonnali bevezetését, 67 százaléka pedig ellenzi.

A választások után várható fejlemények szempontjából fontos, hogy az előrehozott választásokat a megkérdezettek 60 százaléka tartaná szükségesnek, ami ötmillió állampolgárnak feleltethető meg.

Az elemzés a csütörtöki Heti Válaszban jelenik meg.

Kapcsolódó elemek