Várja látogatóit a veszprémi érseki palota
Megnyitják a közönség előtt a veszprémi várban lévő érseki palotát május 4-től augusztus 30-ig, a látogatók 8 termet tekinthetnek meg. Erről Csóka Karola, az érsekségi Gizella Királyné Múzeum igazgatója beszélt.
Dátum: 2003-04-16 08:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9420
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:13:17.715762, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hozzátette: a palota termeiben rendkívül értékes - a 18. és 19. századból származó - festmények, metszetek és szobrok találhatóak.
Közlése szerint az ebédlőteremben láthatók Johann Czimbal 1774-ben készített freskói, a portréteremben a veszprémi püspökök arcképei sorakoznak, a metszetek két termet töltenek meg, más helyiségekben pedig oltárképek, értékes vázák, szobrok találhatóak.
Megtekinthetik az érdeklődők Mária Terézia királynő miseruháját és Erzsébet királyné ülőgarnitúráját is.
A veszprémi várban az érseki palota mellett felkereshetik még a látogatók a Gizella Királyné Múzeumot, a Gizella- és Szent-György-kápolnát, a Piarista-templomot, valamint a Szent Mihály-bazilikát is.
Veres B. Zsuzsa, a veszprémi önkormányzat kulturális irodavezetője elmondta: a turisztikai szezon páratlan látványosságai lesznek Veszprémben az érsekség egyházi és művészeti kincsei. A palota megnyitását a város 1,5 millió forinttal támogatja.
Hozzátette: június 7-én nyitják meg a várban a Modern Képtár - Vass-gyűjtemény elnevezésű kiállítást is. Három épületben mintegy 100 kép látható majd, köztük Barcsay, Korniss, Hencze, Kassák festményei és Max Bill alkotásai is.
Az érsekség és a városi önkormányzat azt reméli, hogy az egyházi műemlékek és egyházművészeti remekművek, valamint a Vass-gyüjtemény és más látnivalók együttese révén az idei turistaszezonban lényegesen megemelkedik majd a látogatók száma a várban.
Az irodavezető szerint eddig évente mintegy 500 ezren keresték fel a veszprémi várnegyedet.
MTI - fidesz.hu