Klímaváltozás hatására több az állatbetegség
Az éghajlatváltozás miatt egyre több a vírusbetegség a tenyésztett állatok között, ami elősegíti az emberre is kockázatot jelentő kórokozók terjedését is - közölték az Állategészségügyi Világszervezet (OIE) illetékesei.
Dátum: 2009-05-28 10:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=134362
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:23:46.611861, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A párizsi székhelyű szervezet 174 tagországa közül 126 válaszolt egy felmérés kérdéseire. A válaszadó országok 71 százalékában "rendkívüli mértékben" aggódnak a klímaváltozás állategészségügyi hatásai miatt. Az országok 58 százaléka jelezte, hogy azonosított legalább egy olyan betegséget, amely területén új vagy visszatért, és amely összefüggésbe hozható az éghajlatváltozással.
A jelentésben leggyakrabban említett három állatbetegség: az úgynevezett kéknyelv betegség, a hasadékvölgyi (Rift Valley) láz, amelyet emberek is megkaphatnak, valamint a nyugat-nílusi vírus, melyet szúnyogok visznek át madarakról más állatokra, de emberre is. "Egyre több ország jelzi, hogy a klímaváltozás felelős legalább egy megjelenő vagy visszatérő betegségért területén" - tudatta közleményében Bernard Vallat, az OIE főigazgatója, aki úgy véli, a valóságot nem szabad figyelmen kívül hagyni, világszerte fel kell készíteni az állategészségügyi szervezeteket a helyzet kezelésére.
A tanulmányt abból az alkalomból ismertették, hogy a héten zajlik az Állategészségügyi Világszervezet hatnapos ülése.