Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Offshore cégekbe menekített mesés vagyonok

A Fidesz arra szólította fel Bajnai Gordont és Oszkó Pétert, hogy tegyék nyilvánossá: mennyi adóforintot spóroltak meg offshore cégeikkel az évek folyamán - mondta Balsai István csütörtöki sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2009-05-28 11:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=134367
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:23:48.373165, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Offshore cégekbe menekített mesés vagyonok (Balsai István)

Régóta tudjuk, hogy Bajnai Gordon és Oszkó Péter olyan emberek, akik korábbi életükben azzal foglalkoztak, hogy az üzleti tevékenységükből adódó adókötelezettségükkel ne a magyar államkincstárat gyarapítsák - emlékeztetett Balsai István. Ezek után képesek azt mondani, hogy soha sem voltak offshore érdekeltségeik - jelentette ki a politikus.

Példaként említette a politikus a Deutsche Bundespost elnökének esetét: róla ugyanis a közelmúltban kiderült, hogy adókötelezettségét nem otthon, hanem a szomszédos Luxemburgban rótta le. A következő hétfőn már nem kellett bemennie dolgozni - szögezte le a fideszes honatya, majd hozzáfűzte: ezzel szemben Magyarországon a miniszterelnöki és pénzügyminiszteri pozíciót is betölthetik olyan emberek, akiknek bizonyítottan voltak érdekeltségeik offshore cégekben. Egy olyan országban lehetnek így vezető politikusok - mutatott rá -, ahol a kormány az emberekre mind újabb, és egyre súlyosabb adókat vet ki.

Most már egyértelmű és bizonyított, hogy Bajnai Gordon a Ciprusi Köztársaság uniós csatlakozását megelőzően (2004 előtt) egy Cipruson létesített cégbe mentette át azokat a mesebeli bevételeket, amiket olcsón, egy magyar céggel szerzett meg itthon - tájékoztatott a fideszes képviselő.

Ennek ellenére a szerdai napon a miniszterelnök egy nyolc oldalas közleményt adott ki, melyben részletesen tagadta, hogy köze lett volna bármilyen offshore céghez is - fűzte hozzá Balsai István.

Az is bebizonyosodott már - jelentette ki a képviselő -, hogy a pénzügyminiszternek korábban nyolc offshore cége volt Cipruson.

Az offshore cégekkel kapcsolatban a Fidesz több kérdést is intézett Bajnai Gordonhoz és Oszkó Péterhez:

- tegye világossá a miniszterelnök, hogy mikor mely offshore cégeknek volt a vezetője/tulajdonosa,

- illetve tegyék nyilvánossá, hogy mennyi adóforintot spóroltak meg az érintett politikusok ezekkel a cégekkel az évek folyamán.

A jegybankelnök offshore cégeire vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva Balsai István elmondta: a jegybankelnök saját maga ismerte el, hogy rendelkezett offshore cégekkel, de ezeket jegybankelnöki megbízatása előtt felszámolta. Ez azonban nem változtat azon a tényen - szögezte le a fideszes politikus -, hogy egy olyan ember a magyar monetáris politika egyik legfontosabb vezetője, aki korábban offshore cégeken keresztül kerülte el a hazai adózást.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2082, 'source_type': 'media', 'source_id': 3123, 'target_type': 'article', 'target_id': 90440, 'relation_type': 'describes'}