Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A határon túli magyaroknak gyűjt könyveket a Jobbik

A határon túli magyar települések számára gyűjt könyveket a Jobboldali Ifjúsági Közösség (Jobbik): az egy hete indult akció során már több mint ezer kötet gyűlt össze. A szervezet szerdai közleményében azt kéri, hogy aki teheti, ajánljon fel egy szépirodalmi, történelmi regényt vagy tankönyvet, amelyeket eljuttatnak a határon túli magyar településeknek.


Dátum: 2003-04-16 11:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9426
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:13:19.550151, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közlés szerint a szervezet szándékában áll kárpátaljai, délvidéki, csángóföldi, illetve ezeken belül is elsősorban a szegényebb településeknek "segítő kezet nyújtani és kulturális, erkölcsi, szellemi értelemben újraegyesíteni a szétválasztott Kárpát-medencei magyarságot".

A köteteket a Magyar a magyarért alapítvány címén (1086 Budapest, Karácsony Sándor utca 24.) gyűjtik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek