Batiz és Daróczi a Providentnek dolgozik
Dátum: 2009-05-29 09:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=134435
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:24:09.517613, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közelmúltban kommunikációs ügynökséget választott magának a gyorskölcsöneiről elhíresült Provident Pénzügyi Zrt. A Heti Válasz Online információi szerint a cég által kiírt tender győztese a 2009 áprilisában alapított W. Wolf and Partners Kommunikációs Ügynökség (WWP) Kft. lett, melynek mindhárom tulajdonosa Gyurcsány Ferenc exkormányfő legszűkebb stábjához tartozott.
Tóth Miklós 2006 végig a Miniszterelnöki Hivatal kommunikációs szakállamtitkára volt, Batiz András és Daróczi Dávid pedig kormányszóvivőként segítette a szocialista politikust. (Míg Daróczi kormányszóvivői minőségében a Dávid keresztnevet használta, a WWP Kft. cégirataiban másik keresztneve, a József szerepel.)
Az ügylet különlegessége, hogy az elmúlt hónapokban több kormánypárti politikus is közleményben esett neki Providentnek (s a társaságról még az is elterjedt - a fentiek fényében alaptalanul -, hogy hamarosan kivonul Magyarországról). Az MSZP európai uniós listájának második helyezettje, Herczog Edit például februárban EU-s fellépést sürgetett az uzsorakölcsönök ellen, s leszögezte: "Magyarországon óriási felháborodást váltott ki a Provident Pénzügyi Zrt. tevékenysége, amely több száz százalékos kamatra kölcsönöz összegeket. A magas, olykor három számjegyű thm-mel kínált személyi és áruvásárlási kölcsönök, illetve gépkocsi- és lakáshitelek a fogyasztók érdekeit sértő konstrukciók".