Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

MSZP-SZDSZ vs igazságszolgáltatás: 24 óra termése


Dátum: 2009-05-29 14:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=134456
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:24:16.696730, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Mintegy 300 millió forintos kárértékű ügyben indított nyomozást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, és a napokban előzetes letartóztatásba helyezte Nyékes Béla, kecskeméti szocialista politikust."

Index

***

"Péntek délelőtt megkezdődött Szilvásy György volt titokminiszter kihallgatása a Központi Nyomozó Főügyészségen. A politikust a tavalyi adatgyűjtési ügyben személyes adattal való visszaélés miatt hallgatják meg."

Origo

***

"Magánokirat-hamisítás miatt vádat emelt az ügyészség az SZDSZ volt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke, T. Asztalos Ildikó és hét társa ellen a párt 2007-es tisztújításán történt visszaélések kapcsán."

Index

Kapcsolódó elemek