Vagyonadó: az MSZP szándékos csúsztatása
Lendvai Ildikó összemosta a kommunális adókat a Bajnai-kabinet által tervezett vagyonadóval.
Dátum: 2009-06-02 08:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=134529
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:24:40.758603, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Megdöbbentő sajtótájékoztató részesei lehettünk a minap az MSZP székházból Lendvai Ildikó vezényletével, aki példátlan módon összemosta a magyarországi települések szinte mindegyikében több, mint egy évtizede kivetett kommunális adókat a Bajnai-kabinet által tervezett Vagyonadóval. Példaként kiemelve Fideszes vezetésű városokat, köztük Balassagyarmatot is, mondván ezekben a városokban is "van ingatlanadó, valamint vagyonadó" - hívja fel a figyelmet közleményében Csach Gábor, Balassagyarmat alpolgármestere.
"A leghatározottabban visszautasítjuk, hogy Balassagyarmaton bármilyen vagyon alapú adó lenne. A szocialista Horn-kormány idején a kommunális adó bevezetésére pedig azért kényszerült önkormányzatunk, mert az Önhibájukon kívül hátrányos helyzetű településeket segítő ÖNHIKI támogatás feltétele, hogy legyen helyi adóneme a településnek" - szögezi le a politikus, hozzátéve: a kényszer okán a Magyarországon legenyhébb "kommunális" adónem bevezetése mellett döntött a város testülete, számos kedvezmény megadása mellett, melynek jelenlegi összege háztartásonként évi 5000 Ft.
"Kifejezetten felháborítónak és Balassagyarmatra nézve károsnak ítéljük az MSZP csúsztatásait, különösen azért, mert a magyar városok közt szinte egyedülálló módon településünkön nincs építményadó, egyrészt a vállalkozások megtelepedésének ösztönzése és a lakosság terheinek megkímélése miatt" - fogalmaz az alpolgármester, aki sajnálatosan vette tudomásul, hogy a sajtótájékoztatón személyes jelenlétével próbálta a hazugságot felelőtlenül igazolni Paulusz Miklós képviselő társa is.